Bűnügyek

Egymással összejátszó zárkatársakat ítéltek szabadságvesztésre Pécsen

Pécs, 2021. február 2., kedd (MTI) – Bírósági eljárásban elkövetett vesztegetés miatt jogerősen másfél, illetve fél év szabadságvesztésre ítéltek el Pécsen két, a nyomozóhatóság megtévesztése céljából egymással összejátszó Zala megyei férfit kedden a baranyai megyeszékhelyen – közölte a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az MTI-vel.

A Pécsi Ítélőtábla határozatáról szóló ügyészségi közlemény szerint a 36 éves zalaegerszegi vádlottat 2017-ben kábítószer birtoklása miatt indult büntetőeljárásban tartóztatták le.
A férfi fogva tartása során – szintén Zala megyei – zárkatársát arra kérte, hogy ügyében hamis tanúvallomást tegyen pénz és egyéb juttatások fejében. A zárkatárs ezt követően tanúként jelentkezett, és a megbeszéltek szerinti tartalommal hamis tanúvallomást tett a nyomozók előtt.
Miután a zárkatárs a nyomozók kérdéseire ellentmondó válaszokat adott, figyelmeztették a hamis tanúzás törvényes következményeire, így végül feltárta vallomásának valótlanságát és okait.
Az ügyben első fokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék a hamis vallomást kezdeményező vádlott bűnösségét hamis tanúzásra való felhívás miatt állapította meg, ezért másfél év szabadságvesztésre ítélte, míg társát felmentette.
A fellebbezések folytán eljáró Pécsi Ítélőtábla az ügyészség indítványával egyezően az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, így a zárkatársától hamis tanúzást kérő vádlott bűnösségét az első fokon kiszabott büntetés helybenhagyása mellett bírósági eljárásban elkövetett vesztegetés bűntettében állapította meg. Az ellenszolgáltatás fejében hamis tanúvallomást vállaló társát bírósági eljárásban elfogadott vesztegetés miatt mondta ki bűnösnek a bíróság, ezért őt fél év szabadságvesztésre ítélték.     Az ítélet jogerős.

Kategóriák:Bűnügyek

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.