A Veszprémi Járásbíróság egy, a közelmúltban elbírált bűncselekmény áldozata édesanyjának a kereseti kérelméről döntött és ítélt meg több millió forint sérelemdíjat, valamint egyösszegű és járadék formájában megállapított kártérítést. Az ügy előzménye, hogy a Veszprémi Törvényszék még 2020. januárjában halált okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt 5 […]
Kassai Viktor nemzetközi játékvezető felperesként beperelte Lipták Zoltán futbalistát, akit egy Diósgyőr – Vasas mérkőzésen kiállított. A focista ezt követően sértő kifejezéseket használt, és rasszizmussal vádolta meg az MLSZ előtt a játékvezetőt. A felperes 1999 óta játékvezető a labdarúgó NB I-ben, 2003 óta a FIFA nemzetközi játékvezetői keretének […]
London, 2016. július 26., kedd (MTI) – Elismerte felelősségét a produkciós cég azért a balesetért, amelyet Harrison Ford szenvedett el a Star Wars: Az ébredő Erő című film forgatásán két évvel ezelőtt – tudósított a BBC. A Disney alvállalata, a Foodles Production az angliai Milton Keynes városi bírósága […]
Hanoi, 2016. július 26., kedd (MTI) – Három és fél évesen visszakerült vérszerinti szüleihez hétfőn két vietnami kislány, akit születésekor cseréltek el a déli Binh Phuoc tartomány egy kórházában. A kislányok 2013. január 10-én születtek, mindketten háromkilósan, és figyelmetlenségből cserélték fel őket. A gyermekcserére úgy derült fény, hogy […]
Budapest, 2015. június 15., hétfő (MTI) – Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette az elektronikus hírközlésről szóló törvény egyik, mobiltelefon-átjátszó tornyokkal kapcsolatos rendelkezését a tulajdonhoz való jog aránytalan korlátozása miatt. A határozat a Magyar Közlöny hétfői számában olvasható. Az alkotmánybírósági eljárást a Fővárosi Törvényszék egy kártérítési perben eljáró bírája kezdeményezte […]
Pharrell Wiiliams és Robin Thicke, akik nagy vihart kavartak a meglehetőst szókimondó – és látványban sem éppen szűkölködő – videoklippjükkel, a csata elvesztése után megpróbálják megnyerni a háborút. A Blurred Lines c. számuk megjelenését követően ugyanis felbukkantak a színen egy Marvin Gaye nevű elhunyt énekes örökösei, és azt állították, […]
Híradásokban gyakran visszatérő téma, hogy a rossz állapotú épületekről lehulló vakolat, homlokzat-elem, a tetőről lezúduló nagy mennyiségű hó, esetleg a homlokzaton nem megfelelően rögzített tárgy jelentős kárt okozott az épület előtt parkoló járművekben. Sőt, súlyosabb esetekben a lehulló tárgyak akár személyi sérülést is okozhatnak. Mivel az így keletkező […]