Author Archives

Ismeretlen's avatar

Investor

Tizenöt év börtönt kapott Kínában egy kolumbiai szépségkirálynő

Peking, 2016. július 26., kedd (MTI) – Tizenöt év börtönre ítélték a kolumbiai Miss Antioquia szépségverseny egykori győztesét Dél-Kínában, mert tavaly júliusban 610 gramm kokaint találtak nála egy laptopba rejtve – jelentette kedden a helyi média. Juliana Lopez Sarrazolát az elkövetett bűncselekmény súlyossága alapján a kínai törvények szerint […]

Újabb “unokázós” csalások miatt emeltek vádat Budapesten

Budapest, 2016. július 26., kedd (MTI) – Újabb “unokázós” csalások miatt emeltek vádat Budapesten, az elkövetési érték hétmillió forint – közölte a fővárosi főügyészhelyettes kedden az MTI-vel. Üveges Andrea tájékoztatása szerint egy 41 éves férfival szemben nyújtottak be vádiratot négy rendbeli csalás bűntette miatt. A vádlott időskorúaktól csalt […]

Elfogták a bankok robbantásával fenyegetőző nőt 

Miskolc, 2016. július 26., kedd (MTI) – Elfogták azt a nőt, aki bankfiókok felrobbantásával fenyegetőzött Miskolcon és Budapesten – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel. Szabó Csilla tájékoztatása szerint július 14-e és 25-e között a 112-es központi segélyhívó telefonszámára olyan bejelentések érkeztek, hogy három miskolci […]

Egyik részvényese megtámadta az OTP Bank közgyűlésén hozott határozatokat 

Budapest, 2016. július 26., kedd (MTI) – Az OTP Bank Nyrt. egyik részvényese megtámadta a pénzintézet 2016. április 15-i közgyűlésén hozott két határozatát, és azok hatályon kívül helyezését és a végrehajtás felfüggesztését kérte a Fővárosi Törvényszékhez benyújtott keresetlevelében – közölte az OTP a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A tájékoztatás […]

Adószám törlésének visszavonása a KOCKERD kérdőív pótlása esetén

Budapest, 2016. július 26., kedd (MTI) – Az adóhatóság tájékoztatót tett közzé arról, hogy mely esetben kérhetik az adózók az adószám törléséről hozott határozat visszavonását a KOCKERD kérdőív pótlása esetén.  A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján ismerteti: ha az adóhatóság június 16. előtt a kockázatelemzésre szolgáló kérdőív […]

Három és fél évesen kerültek valódi szüleikhez elcserélt vietnami kislányok

Hanoi, 2016. július 26., kedd (MTI) – Három és fél évesen visszakerült vérszerinti szüleihez hétfőn két vietnami kislány, akit születésekor cseréltek el a déli Binh Phuoc tartomány egy kórházában. A kislányok 2013. január 10-én születtek, mindketten háromkilósan, és figyelmetlenségből cserélték fel őket. A gyermekcserére úgy derült fény, hogy […]

Illegális kábeltévé-szolgáltatást nyújtó férfiak ellen emeltek vádat

Szeged, 2016. július 22., péntek (MTI) – Vádat emelt az ügyészség két Csongrád megyei férfi ellen, aki négy éven át illegálisan nyújtott kábeltelevíziós szolgáltatást ismerőseinek – tájékoztatta a megyei főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t. Serfőző Katalin közölte, a férfiakat a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség szerzői és […]

Felfüggesztettet kapott az elmaradt munkabért fegyverrel követelő pár 

Budapest, 2016. július 22., péntek (MTI) – Gyorsított eljárásban felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy párra, amely pár nappal ezelőtt a nő korábbi munkahelyén gáz-riasztófegyverrel követelte az elmaradt munkabért – közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel .  Ibolya Tibor ismertette: a Budapesti V. […]