Bűnügyek

Felmentették a betegtársát megölő férfit

Budapest, 2014. szeptember 2., kedd (MTI) – A Budapest Környéki Törvényszék kedden jogerősen felmentette az emberölés bűntettének vádja alól azt a férfit, aki tavaly májusban leszúrta betegtársát a váci kórházban – tájékoztatta a törvényszék szóvivője az MTI-t.

33b5844da5ef9b68a6146cfb15d1a22c

A törvényszék elrendelte a vádlott kényszergyógykezelését, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani, és legfeljebb 15 évig tarthat.
Koszta János felidézte: az akkor 59 éves férfit a váci kórház kardiológiai osztályán kezelték. A férfin a kórházi tartózkodása alatt az a téveszme uralkodott el, hogy az őt kezelő kórház a halálával nagyobb pénzösszeghez jut, ezért az élete veszélyben forog. Arra a meggyőződésre jutott, hogy az élete megvédése érdekében a kezelőorvosát vagy az utóbb érkezett betegtársai valamelyikét meg kell ölnie.
A vádlott 2013. május 29-én az ebédosztáskor úgy érezte, hogy az élete veszélybe került, ezért a szomszédos ágyon ülő betegtársára támadt, és kétszer hátba szúrta. A sérült életét az azonnali orvosi ellátással sem tudták megmenteni.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.