Perek

Rezesová-per – Újabb szakértőt zárt ki a bíróság az eljárásból

Budapest, 2014. szeptember 8., hétfő (MTI) – Bizonyítottan elfogultnak találta, ezért kizárta az egyik műszaki szakértőt a Rezesová-perből a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn; az eljárásban még májusban zárták ki a védelem egy másik szakértőjét.

rezesova131042

Az eljáró bíró úgy fogalmazott: míg a korábban kizárt szakértő esetében felmerült, hogy nem pártatlan, a most kizárt szakértő esetén ez be is bizonyosodott.
Az ügy előzménye, hogy a négy ember halálát okozó ittas járművezetés vádjával folyó másodfokú büntetőperben a most kizárt szakértő korábban a védelem felkért szakértője volt, azonban az elsőfokú bíróság – értékelve a szakértő által megfogalmazottakat – a kirendeléséről döntött. Ettől kezdve pártatlanul kellett volna eljárnia, de a bíróság szerint továbbra is a védelem szakértőjeként viselkedett. A bíró hosszasan sorolta ennek indokait, többek között azt, hogy a nyár folyamán a szakértő becsatolt egy 18 oldalas észrevételt, amit vagy önszorgalomból készített, vagy a védelem felkérésére, mindenesetre díjjegyzéket nem csatolt hozzá. A dokumentumot személyesen vitte be a bíróságra, majd pár órával később a védő ügyvédjelöltje már érdeklődött is felőle, holott azt az ítélkezési szünetre tekintettel még az eljáró tanács tagjai sem látták.
A szakértő kizárását követően a bíróság egy új, kirendelt szakértő szakvéleményét hallgatta meg és vetette össze két másik műszaki szakértő álláspontjával. Az új szakértő – aki helyszíni bizonyítást is szükségesnek tartott, ezért június 22-én éjszaka az M3-as autópályán rekonstruálták a történteket – szimulációs program segítségével mutatta be, hogyan történt az ütközés.
Abban valamennyi hétfőn meghallgatott szakértő egyetértett, hogy Rezesová legalább 165 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, míg a másik jármű, amellyel ütközött, 100 kilométeres óránkénti sebességgel. A szakértők az ütközés következtében megjelent elsődleges nyomok alapján következtettek az ütközés szögére, a sebességre, a baleset folyamatára. Az újonnan kirendelt szakértő arról is beszélt, hogy az az autó, amelyben az áldozatok ültek, úgy kaphatott lángra, hogy a kipufogórendszerre folyó üzemanyag szikrát kapott.
A vád szerint Rezesová 2012. augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópályán az X5-ös BMW-jével ittasan, mintegy 165 kilométeres óránkénti sebességgel hátulról belerohant egy személyautóba, amelyben négyen életüket vesztették. Az ügyészség szerint a vádlott közúti veszélyeztetést is elkövetett azzal, hogy nem sokkal a baleset előtt agresszíven vezetett, több járművet, köztük a későbbi áldozatok autóját is veszélyesen megközelítette.
Az első fokon eljáró Gödöllői Járásbíróság tavaly ősszel hat év fogházra ítélte Rezesovát több ember halálát okozó ittas vezetés miatt, ám a közúti veszélyeztetés vádja alól felmentette. Az ítélet ellen fellebbeztek, így az nem jogerős.
Rezesová a baleset után előzetes letartóztatásba került és az eltelt csaknem két év során egy kisebb, néhány napos megszakítással azóta is fogva tartják.
A perben a bizonyítási eljárást hétfőn befejezte a bíróság és kedden megkezdődnek a perbeszédek.

 

Kategóriák:Perek

Tagged as: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.