Bűnügyek

Öt embert fogtak el kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt Budapesten

Budapest, 2014. szeptember 13., szombat (MTI) – Öt embert fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt Budapest VIII. kerületében péntek délután – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.

A VIII. kerületi rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást öt budapesti lakos, köztük egy 65 éves nő és egy 16 éves fiatal ellen – olvasható a police.hu oldalon.
A TEK műveleti egységének munkatársai péntek délután fogták el az öt gyanúsítottat, és előállítottak őket a VIII. kerületi rendőrkapitányságára.
A Homok, a Visi Imre és a József utcai lakásokban tartott házkutatásokon a nyomozók fecskendőket, tűket, kábítószer fogyasztásához szükséges eszközöket, SIM kártyákat, mobiltelefonokat találtak. A rendőrök lefoglaltak egy kábítószergyanús anyaggal szennyezett vödröt és 223 gramm kábítószergyanús zöld színű növényi őrleményt is.
A rendőrség négy gyanúsított esetében kezdeményezte az előzetes letartóztatást. A 65 éves nő szabadlábon védekezik.

 

Kategóriák:Bűnügyek

Tagged as: ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.