Bűnügyek

Autós üldözés és lövöldözés volt Budapesten

Budapest, 2014. szeptember 29., hétfő (MTI) – Rablás, autós üldözés és lövöldözés történt hétfő reggel a főváros XVII. kerületében, senki nem sérült meg – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.

uldozes

A tájékoztatás szerint fél hét körül ismeretlenek megtámadtak két férfit Budapesten, az Újlak utcában. A csuklyát viselő támadók gázspray-vel lefújták és megkötözték a sértetteket, elvették a náluk lévő készpénzt, majd egy fehér kisbusszal elmenekültek a helyszínről.
Miután a sértettek kiszabadultak, beszálltak az autójukba és a támadók járműve után hajtottak. Amikor a menekülő támadók ezt észrevették, több lövést adtak le az őket követő gépkocsi irányába, amely a Pesti úton egy fának ütközött.
A lövöldözés, illetve a baleset következtében senki nem sérült meg – írta a rendőrség.
A BRFK rablás bűntettének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen – közölték a police.hu-n.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán hétfő délelőtt azt közölte, hogy a Pesti úton elrendelt hatósági zár miatt több buszjárat terelőúton közlekedik. Eszerint a 97E, a 161-es, a 162-es, a 162A, a 169E, a 198-as, a 202E autóbusz nem érinti a Rákoskeresztúr-városközpont és a Szent kereszt tér megállót, a 46-os autóbusz pedig a Szent kereszt tér, a Rákoskeresztúr-városközpont és a Városközpont-Posta megállót hagyja ki.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.