Bűnügyek

Több száz dolgozót csaptak be vagyonvédelmi vállalkozók a fővárosban

Budapest, 2014. szeptember 30., kedd (MTI) – Több mint 420 dolgozóját csapta be három, vagyonvédelmi vállalkozást működtető cégtulajdonos a fővárosban – közölte a rendőrség honlapján kedden a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

5fd05e1c51c672cae860e7e0608bd1f8

A közlemény szerint a gyanúsítottak többször levonták az egészségügyi alkalmasság megállapításához szükséges vizsgálat árát a munkavállalóktól, miközben nem is voltak orvosnál. Előfordult az is, hogy a dolgozók csak részben kapták meg munkabérüket vagy egyáltalán nem kaptak fizetést. A nyomozók 1267 rendbeli bűncselekményt derítettek fel.
A három gyanúsított 2011-től három vagyonvédelmi kft.-t hozott létre és elvállalta egy üzletlánc vagyonőri feladatainak ellátását. Amikor valamelyik cégük ellen felszámolási eljárás indult, egy másik kft.-jük vette át a feladatot. Minden alkalommal, amikor új cég vette át az irányítást, levontak a munkavállalók béréből tízezer forintot azzal az indokkal, hogy a munkavállalói feladatok ellátásához szükséges az egészségügyi kiskönyv kiváltása. A dolgozók azonban nem vettek részt orvosi vizsgálaton, továbbá megállapították, hogy az okiratot kiállító egészségügyi cég nincs bejegyezve az Országos Egészségügyi Kamaránál, és az eljáró “orvos” sem szerepel az orvosi kamara nyilvántartásában – írta a rendőrség.
A BRFK csalás és közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a három cégtulajdonos ellen – olvasható a police.hu-n.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.