Bűnügyek

Madeleine-ügy – Holtan találtak egy nőt, aki gyűlölethadjáratot folytatott a szülők ellen

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:

London, 2014. október 6., hétfő (MTI) – Holtan találtak angliai szállodai szobájában egy nőt, aki korábban hosszas gyűlölethadjáratot folytatott a Portugáliában több mint hét éve eltűnt skót kislány, Madeleine McCann szülei ellen.

Madeleine McCann

Madeleine McCann

A 63 éves Brenda Leyland a Twitter portálon küldött álnéven gyűlölködő üzeneteket Madeleine orvos szüleinek, Kate és Gerry McCann-nek. A Sky News brit hírtelevízió azonban kinyomozta kilétét, a tévé egyik riportere felkereste lakásán, és kérdőre vonta. Brenda Leyland az újságírónak csak annyit mondott, hogy joga volt kifejteni a véleményét, ezután azonban eltávozott lakhelyéről, és nem sokkal később megtalálták holttestét a közép-angliai Leicester városának Marriott szállodájában.
A Leicestershire megyei rendőrség hétfői közleménye szerint a halálesetet “nem övezik gyanús körülmények”. A brit rendőrségi szóhasználatban ez rendszerint öngyilkosságra utal.
Hétfőn a Sky News is kiadott egy rövid közleményt, amely szerint a társaság szomorúan értesült Brenda Leyland haláláról, nem tartaná azonban helyénvalónak az üggyel kapcsolatos további találgatásokat vagy kommentárt.
A Scotland Yard épp a minap indított vizsgálatot annak az online üzenethadjáratnak az ügyében, amely Madeleine McCann szülei ellen folyik az összes nagy közösségi portálon, a házaspárt nem egyszer halállal fenyegetve.
A brit sajtó beszámolói szerint az ügyre ráállított nyomozócsoport 65 oldalas dokumentumcsomagot állított össze a Facebookon, a Twitteren és más online portálokon özönlő, gyakran végletesen durva és trágár támadásokból. A fenyegető üzenetek közös vonása, hogy feladóik szerint a szülőknek szerepük volt a kislány rejtélyes eltűnésében.
Azonosításuk esetén az üzenetek szerzői büntetőeljárásra számíthatnak, Nagy-Britanniában ugyanis a 2003-ban kelt távközlési törvény alapján bűncselekménynek számít a durván sértő vagy fenyegető online tartalmak feltöltése.
Madeleine McCann a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek által látogatott Ocean Club nevű üdülőközpontjából tűnt el nyomtalanul 2007 májusában, néhány nappal negyedik születésnapja előtt. A gyermek – két kisebb testvérével – a család földszinti szállodai szobájában aludt, miközben szülei az üdülő szabadtéri éttermében, baráti társasággal vacsoráztak.
Az ügyet szinte példátlan nemzetközi figyelem kíséri, különösen azóta, hogy a portugál rendőrség 2007 őszén az Angliában élő szülőket nyilvánította gyanúsítottá. A gyanúsítást egy ével később – érdemi bizonyítékok hiányában – feloldották, a kislánynak viszont azóta sem lelik nyomát.

 

Kategóriák:Bűnügyek, Külföld

Tagged as: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.