Bűnügyek

Debreceni Törvényszék: életfogytig tartó fegyház a főtéri késelőnek

Debrecen, 2014. október 15., szerda (MTI) – Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék szerdán azt a férfit, aki 2013 májusában bicskájával nyakon szúrta volt élettársát Debrecen főterén. A vérző asszonyhoz egy arra járó hívta ki a mentőket; csak a véletlenen múlt, hogy a nő életben maradt – közölte az ítélethirdetés után a törvényszék szóvivője az MTI-vel.

A kép csak illusztráció

A kép csak illusztráció

Tatár Tímea tájékoztatása szerint a törvényszék Bakó József vezette büntetőtanácsa emberölési kísérlet bűntettében találta bűnösnek P. Józsefet, az erőszakos, többszörös visszaeső vádlottat 10 évig a közügyek gyakorlásától is eltiltotta, illetve kötelezte a 218 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére. P. József leghamarabb 20 év múlva, 89 éves korában szabadulhat feltételesen.
A vádirat szerint P. József évek óta hajléktalanként élt, legtöbbet Debrecenben, a Nagytemplom környékén időzött, éjszakáit a Kálvin téren töltötte. Életmódja során ismerkedett meg a szintén fedél nélküli sértettel, akivel az esetet megelőzően egy ideig élettársak is voltak.
2013. május 20-án a Nagytemplommal szemben, a főtéri parkban üldögélt és iszogatott a pár. Délre ittas állapotba kerültek; a férfi sértő szavakkal illette az asszonyt, megpofozta, majd előkapta a bicskáját és hadonászni kezdett vele, “elteszlek láb alól, nem hagylak kint senkinek” felkiáltással.
A vádlottnak egy korábbi bűncselekmény miatt már be kellett volna vonulnia a büntetés-végrehajtási intézetbe. A társaság többi tagja lecsitította, P. József abbahagyta a szidalmazást és visszaült a nő mellé, de később újra összeszólalkoztak, mire a férfi a bicskával nyakon szúrta a nőt.
Az erősen vérző nőhöz egy arra járó hívott mentőt, az asszonyt kórházba vitték és megműtötték.
A bíróság a szakértői véleményekre támaszkodva megállapította: csak a véletlenen múlt, hogy a szúrás nem érte el a nyaki főverőeret, és nem sértett életfontosságú szerveket, így csak a véletlennek tudható be, hogy az asszony nem került életveszélybe.
A vádlott korábban már volt büntetve emberölési kísérlet és életveszélyt okozó testi sértés miatt is, így a “három csapás” értelmében csak életfogytig tartó szabadságvesztést kaphatott. Ettől függetlenül a vádlott és védője fellebbezett az ítélet ellen, így a határozat az ügyész tudomásul vétele ellenére sem jogerős – közölte a törvényszéki szóvivő.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.