Bűnügyek

OGY – Bemutatták a kémszoftvert az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának

Budapest, 2014. október 15., szerda (MTI) – Szerdán bemutatták az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által használt kémszoftvert. Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke az MTI-nek azt mondta: megerősítették, hogy a kémszoftver csak egyedi ügyben használható, széles körű alkalmazása sem jogilag, sem technológiailag nem lehetséges.

0f2ce5b5854321d18c9a2d1bf09d14e9

Az Index hírportál augusztus 12-én írt arról: egyértelmű bizonyítékokat találtak arra, hogy a magyar titkosszolgálatok is használják a Gamma nevű cég FinSpy nevű kémprogramját. Ismeretlen hackerek ugyanis feltörték a cég honlapját, majd mindent közzétettek, és a letölthető tartalmak között ott volt a magyar Nemzetbiztonsági Szakszolgálat levelezése is.
A nemzetbiztonsági bizottság augusztus 21-én tartott zárt ülése után a testület tagjai elmondták: a szakszolgálat törvényesen szerezte be az általa használt kémszoftvert. Molnár Zsolt akkor kiemelte: “pánikkeltésre nincs ok”, ha betartják a nemzetbiztonsági törvényben rögzített eljárási szabályokat, akkor ezzel az eszközzel nem lehet visszaélni. A program léte legális, több nyugati demokráciában is alkalmazzák – tette hozzá az elnök. Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke elmondta: a szoftver beszerzését 2009 márciusában engedélyezte az akkori nemzetbiztonsági bizottság a szakszolgálatnak, tehát jogszerű volt a beszerzés. Ezen felül a szolgálattól kapott tájékoztatás alapján a szoftvert mindig a törvénynek megfelelően, vagyis igazságügyi miniszteri, vagy a bűncselekményeket érintő eljárásban bírói engedéllyel használták.
Szerdán a nemzetbiztonsági bizottság kihelyezett zárt ülést tartott a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál. Molnár Zsolt az MTI-nek az ülés után telefonon elmondta: az ülés keretében a szakszolgálat vezetői bemutatták nekik a programot. A bizottság elnöke szerint a program kiegészítő eszközként fontos és hatékony lehet a szolgálat munkájában, de csak szigorú jogi feltételek mellett szűk körben alkalmazható. A kémszoftvert kizárólag egyedi, specifikus ügyben, külső – bírói vagy igazságügyi miniszteri – engedéllyel használja a szolgálat – hangsúlyozta Molnár Zsolt.
A bizottság elnöke elmondta: a kémszoftver mellett ülésük másik fő témája az amerikai székhelyű, szélsőséges, fajvédő National Policy Institute október 3-5. között Budapestre tervezett konferenciája volt.
Molnár Zsolt az MTI-nek elmondta: a bizottság szerdai ülésén a Belügyminisztérium és az Alkotmányvédelmi Hivatal képviselői elmondták: idegenrendészeti és titkosszolgálati tevékenység révén a konferencia érdemben nem valósult meg. Kiemelték továbbá, hogy a fajvédő konferenciának nem volt “magyar szála”, a szervezők, meghívók között nem voltak magyar állampolgárok. Nem tudni, miért Magyarországot választották a rendezvény helyszínéül – jegyezte meg a nemzetbiztonsági bizottság elnöke.

 

Kategóriák:Bűnügyek, Egyéb

Tagged as: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.