Devizahitelek

Árfolyamgát – MNB: októberben 162 új szerződést kötöttek

Budapest, 2014. december 12., péntek (MTI) –  A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások 2014 októberében 162, míg 2012 áprilisa és 2014 októbere között 180 412 árfolyamgát-szerződést kötöttek deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleikkel – tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken a honlapján, egyúttal bejelentette: a forintosítás miatt ezután nem frissíti az adatokat.

mnblogouj

Az októberi új árfolyamgát szerződések száma 53 százalékkal alacsonyabb az előző havinál.
Az árfolyamgát I. szerződési feltételekkel 2012. március végéig összesen 5712 szerződést kötöttek. A megkötött árfolyamgát I. és II. szerződések kumulált darabszáma október végén 186 124 (szeptember végén 185 962) volt.
A megnyitott, aktív gyűjtőszámlák száma októberben elérte a 172 875-t, ebből 168 101 a hitelintézeteknél, 4774 a pénzügyi vállalkozásoknál volt. A gyűjtőszámlák száma azért kevesebb, mint a megkötött szerződéseké, mert az előbbieket a szerződéskötések után, egy későbbi időpontban nyitják meg. A megkötött szerződések közül csak azok lépnek hatályba, amelyek esetében a hiteladós legkésőbb a gyűjtőszámlahitel első folyósításáig megfelel a törvényi feltételeknek. A gyűjtőszámlahitel-számlák számát és állományát az időközben lejáró, kifutó hitelek is csökkentik.
A hitelintézeteknél nyilvántartott lakossági deviza jelzáloghitel szerződések száma még tovább csökkent, a szeptember végi 466 ezerről október végére 462 ezerre. A hitelintézeteknél megnyitott gyűjtőszámlák aránya a lakossági deviza jelzáloghitelek számához viszonyítva 36,1-ről 36,4 százalékra nőtt.
A már rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök állománya 2014. október végén 1476,62 milliárd forint volt, ennek 96 százalékát (1412,93 milliárd forint) a hitelintézetek, 4 százalékát (63,69 milliárd forint) a pénzügyi vállalkozások nyújtották. A hitelintézeteknél ez az összes lakossági deviza jelzáloghitel állományának a 41,6 százaléka.
A gyűjtőszámlahitel állomány októberben 1,227 milliárd forinttal nőtt, így október végére elérte a 27,978 milliárd forintot.
Az árfolyamgát konstrukcióban részt vevő devizahiteles ügyfelek októberben 2,404 milliárd forint, eddig összesen 49,758 milliárd forint rögzített árfolyam feletti kamat megfizetése alól mentesültek.
A jegybank bejelentette: miután a pénzügyi intézmények kötelesek a deviza vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsönök fennálló teljes állományát az elszámolási törvényben meghatározott fordulónappal forintkövetelésre átváltani, a devizahiteles ügyfelek árfolyamgát konstrukcióba történő belépése okafogyottá vált, ezért az MNB a továbbiakban nem frissíti a rögzített árfolyamon törlesztő devizakölcsönök publikált adatait.
Az árfolyamgát konstrukció nagy valószínűséggel 2015 áprilisáig marad fenn. Az árfolyamgátba belépettek esetében a fogyasztói követelést az esedékessé vált és lejárt tartozások elszámolása után elsősorban a gyűjtőszámla-hitel, a fogyasztói követelés ezt esetlegesen meghaladó részét pedig a gyűjtőszámla-hitelhez kapcsolódó devizahitel-tartozás terhére számolják el.
Az árfolyamgát keretében a svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni, a rögzített árfolyamot legfeljebb öt évig, illetve a devizakölcsön lejártáig lehet alkalmazni. A rögzített és az aktuális árfolyam különbségéből adódó összeg egy gyűjtőszámlán halmozódik. A kamattörlesztés rögzített árfolyam feletti részét a bank és az állam átvállalja, az ügyfélnek csak a tőkerészt kell később visszafizetnie. A gyűjtőszámlán összegyűlő összeg forintalapú hitel, amelynek kamata az árfolyamrögzítés alatt nem haladhatja meg a háromhavi bankközi kamatláb mértékét.

 

Kategóriák:Devizahitelek

Tagged as: ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.