Perek

Bírósági döntésben marasztaltak el egy szolgáltatót a hosszú telefonos várakoztatás miatt

Szeged, 2015. március 23., hétfő (MTI) – Az országban elsőként Csongrád megyében született jogerős bírósági ítélet egy telefonos ügyfélszolgálat élőhangos bejelentkezésével kapcsolatban, a szolgáltatót – a fogyasztóvédelmi felügyelőség döntésével egyezően – elmarasztalták a hosszú várakoztatás miatt – tájékoztatta a Csongrád Megyei Kormányhivatal kommunikációs vezetője az MTI-t hétfőn.

bae3328f41c538d27fab57cdb8033a0a

Varga Márta közölte, a kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelőségéhez azzal a panasszal fordult egy ügyfél, hogy a Magyar Telekom Távközlési Nyrt. 1412-es számú, telefonos ügyfélszolgálatánál egy esetben az élőhangos bejelentkezésre 23 perc 50 másodpercet várt, míg más esetben 1 óra 3 perc 8 másodpercig tartó várakozás ellenére sem jutott el az élőhangos bejelentkezésig. Egy jogszabály 5 percen belüli, élőhangos bejelentkezést ír elő.
A fogyasztó panasza alapján a felügyelőség eljárás indított, majd 100 ezer forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki, valamint kötelezte a társaságot, hogy telefonos ügyfélszolgálatán biztosítsa az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügyintézést. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szolgáltató ügyintézőjének a hívás kezdetétől számított öt percen belüli élőhangon kell bejelentkeznie.
A szolgáltató fellebbezett a döntés ellen. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az elsőfokú határozat rendelkező részét helybenhagyta, az indokolást megváltoztatva. A társaság a határozattal szemben bírósági felülvizsgálatot kért, de ezt a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogerős döntésével elutasította.
A közlemény szerint az eset kapcsán bebizonyosodott, hogy a tájékoztatáshoz és igényérvényesítéshez fűződő alapvető fogyasztói jog sérült, a 23 perc 50 másodperc, illetve az 1 óra 3 perc 8 másodperc nem minősült ésszerű várakozási időnek.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.