Külföld

Per a kaliforniai borok arzéntartalma miatt

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti:

Washington, 2015. március 27., péntek (MTI) – Huszonnyolc kaliforniai borászatot perelt be két házaspár a boraik állítólag túlságosan magas arzéntartalma miatt – közölte híroldalán pénteken a CNN amerikai hírtelevízió.

28cda95601f581b84e5b25e928d2bce6

A felperesek ugyan nem tudnak halálesetekről vagy megbetegedésekről, de azt állítják, hogy azok, akik a 83 olcsó és népszerű borfajtát forgalmazó cégek termékeit fogyasztják, “a tudtukon kívül az arzénnak való kitettség (kísérleti) +tengeri malacává+ válnak”.
Állításuk szerint egymástól függetlenül három laboratórium mérései is azt bizonyítják, hogy ezek a borok “veszélyesen” sok, egyes esetekben az elfogadhatóbál 500 százalékkal több szervetlen arzént tartalmaznak. Ez szerintük azt jelenti, hogy napi egy-két pohárnyi arzénnal szennyezett bor veszélyes mérgezést okozhat a fogyasztónál.
A március 19-én benyújtott keresetben a felperesek anyagi kártérítést követelnek, valamint azt, hogy a bíróság kötelezze az alpereseket a borok címkéin feltüntetni azt, milyen veszélyes a szervetlen arzén fogyasztása.
A per híre némi riadalmat keltett a fogyasztók körében, akik a közösségi oldalakon osztották meg, hogy az mely márkákat érinti. Ezek közé tartozik egyebek között a Barefoot, a Cupcake, a Franzia, a Flipflop, a Rex Goliath és a Korbel valamint a Trader Joe’s áruházlánc olcsó Charles Shaw Zinfandelje.
Az alperesek többsége a CNN-nek azt állította, hogy a boraik fogyasztása ártalmatlan az egészségre, mások a folyamatban lévő bírósági eljárásra hivatkozva nem kívántak nyilatkozni, ismét mások pedig a Kaliforniai Borintézet elnevezésű kereskedelmi csoporthoz irányították át a kérdéseket, amely szerint “hamisak és félrevezetőek” a felperesek állításai.
Az Egyesült Államok Élelmiszer-biztonsági és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) a szerves, vagy a természetben előforduló arzént “alapvetően ártalmatlannak” minősítette, ám az elem szervetlen változata amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) szerint karcinogén.
Az FDA az ivóvíz esetében egymilliárdból tíz egységben határozta meg a legmagasabb elfogadható arzéntartalom egységét. A felperesek ezt vették alapul, amikor azt állítják, hogy az olcsó kaliforniai borok “túlnyomórészt” szervetlen arzén tartalmaznak, amit a borászatok “felelősségteljes borkészítési eljárásokkal” és “kifinomult mérőfelszereléssel” ki tudnának küszöbölni.
Az alperesek és szakértők azonban megkérdőjelezik, hogy lehet-e az ivóvíz esetében meghatározott EPA-szabványt a borok esetében is alkalmazni. A CNN rámutatott, hogy a kaliforniai borokat importáló országok saját szabványt alkalmaznak. A kanadaiak egymilliárdból száz, az európai országok pedig kétszáz egységben határozták meg a bor megengedhető arzéntartalmát, ami a 10-, illetve a 20-szorosa az amerikai ivóvíz-szabványnak.

 

Kategóriák:Külföld, Perek

Tagged as: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.