Bűnügyek

Három év börtönre számíthat a téves diagnózisokat adó orvos

A 69 éves volt neurológus, Ernst Jansen Steur, három év börtönre számíthat. A holland orvos praxisában 8 esetről állapította meg az ügyészség, hogy Steur téves diagnózisokat adott betegeinek. a diagnózisok között az Alzheimer-kór és a sclerosis multiplex is szerepelt.

holland2

Az orvos az ügyészek szerint “bántalmazta a betegeit és súlyosan elhanyagolta őket”, valamint szisztematikusan téves diagnózisokat közölt velük. Egyik betege a diagnózis miatt öngyilkosságot követett el.

2014 februárjában hirdették ki az ítéletet az ügyben, amelyben három év börtönbüntetéssel sújtották az orvost. Azonban az ítélettel szemben mind a vádlott védői, mind pedig az ügyészség fellebbezett. Az ügyészek egy másik ügyre hivatkoznak, ahol hasonló hibát követett el az orvos. Ott hosszabb börtönbüntetést szabtak ki. A fellebbezések miatt azonban Steur eddig még egyetlen percet sem töltött a börtönben.

Az ügyvéd ezzel szemben azzal érvel, hogy ügyfelének 1990-ben súlyos autóbalesete volt, amelynek során agysérülést szenvedett. Kérdés persze, hogy egy ilyen sérüléssel hogyan praktizálhatott.

A média nagy figyelemmel kíséri az ügyet, amelyben várhatóan június 18-án születik döntés.

1 reply »

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.