Bűnügyek

Az amerikai szökött fegyencek drámájának vége

Véget ért a New York államot és talán egész Amerikát izgalomban tartó fegyencszökési sztori: elfogták a még élő és menekülésben lévő David Sweat-et, aki gyilkosság miatt töltötte jogerős büntetését a Clinton Büntetésvégrehajtási Intézetben, Dannemorában, ahonnan társával, Richard Matt-tel együtt szökött meg regényes módon.

David Sweat közvetlenül az elfogása után (fotó: CNN)

David Sweat közvetlenül az elfogása után (fotó: CNN)

 

A két fegyenc alagutat ásott a cellájukból a szabadba olyan eszközök segítségével, amiket állítólag az egyik börtönbeli alkalmazott csempészett be nekik. A szökést június 6-án fedezték fel egy rutinellenőrzés során. Ezt követően háromhetes embervadászat indult a menekülő fegyencek ellen. Eddig még sohasem történt olyan, hogy legfeljebb 5 nap elteltével ne sikerült volna elfogni a szökött fegyenceket. Matt és Sweat azonban ügyesebbnek bizonyult, és hosszú ideig tudtak rejtőzködni. Matt-et múlt pénteken agyonlőtték Malone közelében, ahol egy sörétes puskával felfegyverkezve nem volt hajlandó megadni magát a rátámadó taktikai egységnek. Richard Matt-et egyébként kétszeres gyilkosságért tartották fogva, mivel egy vitát követően megölte és feldarabolta a főnökét, majd Mexikóba menekült, ahol egy újabb gyilkosságot követett el.

Azonban Sweat nem volt együtt Matt-el, ezért ellene tovább folytatták a vadászatot. Végül 16 mérföldre északra attól a helytől, ahol Matt-et megölték, Constable mellett, mintegy két mérföldnyire a kanadai határtól, találták meg. Jay Cook, New York állam rendőr őrmestere állította meg a menekülésben lévő férfit, de miután az nem engedelmeskedett, a rendőr rálőtt. Sweat-et súlyos állapotban szállították kórházba, de az állapota mára már kielégítő.

Sok kérdésre kell felelnie, elsősorban a szökésük körülményeivel kapcsolatban. A jelenlegi információk szerint majdnem egy éven át tervezték a szökést, gyűjtöttek be információkat a környékről, míg végül megvalósították a tervüket. A szökésben egyértelműen kellett, hogy legyenek segítőtársai, akik kemény büntetésre számíthatnak. Arra a kérdésre, hogy hogyan maradhattak három hétig szabadlábon, Joseph d’Amico, New York állam rendőrkapitánya azt válaszolta, hogy a fegyencek borsot vagy paprikát vittek magukkal, amivel megzavarták a rendőrkutyák szaglását.

Az elfogott fegyenc anyja, Pamela Sweat is megkönnyebbült. “Sírni kezdtem…” – mondta. – “Mert láttam, hogy a fiamat nem lőtték le, és még él.”

1 reply »

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.