Bűnügyek

Lőfegyveres ámokfutás egy louisianai moziban

Washington, 2015. július 24., péntek (MTI) – Egy fegyveres ámokfutó két embert megölt, kilencet pedig megsebesített csütörtökön az amerikai Louisiana állam Lafayette városának egyik mozijában, majd magával is végzett.

A lövöldözés este hét órakor kezdődött a Kész katasztrófa című film vetítése közben. A sebesültek közül háromnak az állapota válságos. A meglőttek között volt tizenéves és 60 év feletti is.
A rendőrség szerint az elkövető egy 59 éves, büntetett előéletű, alabamai származású, állástalan “vándormadár”, John Russel Houser volt.
Szemtanúk az amerikai sajtónak nyilatkozva elmondták, hogy Houser mintegy 20 perccel a film vetítésének kezdete után egyszer csak felállt a székéből, és anélkül, hogy mondott volna egy szót is, lövöldözni kezdett. Először az előtte ülő két nézőt lőtte agyon.
Michael Edmonson, louisianai állami rendőrség ezredese szerint Houser indítéka egyelőre nem ismert.
A férfi legkevesebb 13 lövést adott le a nézőtéren. Ezután a menekülő tömegben elvegyülve sikerült kijutnia a filmszínházból, ám a helyszínre érkező rendőröket látva visszafordult, majd az üldözői szerint maga ellen fordította fegyverét.
Lafayette egy 120 ezer lakosú város az állam fővárosától, Baton Rouge-tól 90 kilométerrel délnyugatra. Bobby Jindal, Louisiana republikánus kormányzója, elnökjelölt-aspiráns azonnal a helyszínre utazott tájékozódni.
Az incidensről a Kenyába tartó Barack Obamát az elnöki különgép németországi újratankolásakor tájékoztatták.
Obama éppen csütörtökön, a BBC-nek nyilatkozva kijelentette: elnöki időszakának “legdühítőbb” kudarcának tartja, hogy nem sikerült elérnie a fegyvertartást szabályozó előírások szigorítását még az elmúlt években tűzfegyverrel elkövetett sorozatos tömeges gyilkosságok után sem.
A 2001. szeptember 11-i merényletek óta terrortámadásokban meghalt amerikaiak száma nem éri el a százat, lőfegyverekkel elkövetett bűncselekményekben azonban több tízezren vesztették életüket ugyanezen idő alatt az Egyesült Államokban – hangsúlyozta az amerikai elnök.
Obama lesújtónak nevezte, hogy ezt a problémát nem sikerült megoldani, kijelentette ugyanakkor, hogy elnöki időszakának hátralévő részében sem kíván tétlen maradni e kérdésben.
A lafayette-i incidens majdnem pontosan három évvel azután történt, hogy a Colorado állambeli Aurorában 12 embert lőtt agyon és további 70-et megsebesített egy James Holmes nevű ámokfutó egy filmszínház vetítőtermében. Holmest a múlt héten 165 vádpontban bűnösnek találta az esküdtszék. A testület jelenleg azt mérlegeli, hogy az elítéltre halálbüntetést, avagy életfogytiglani szabadságvesztést szabjon-e ki.
Az Egyesült Államokban a közelmúltban is történt több áldozatot követelő fegyveres gyilkosság: júniusban Dél-Karolinában egy rasszista elkövető kilenc embert lőtt agyon egy afroamarikaiak által látogatott templomban, Tennessee államban pedig egy iszlamista támadó a múlt héten a fegyveres erők öt tagjával végzett.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.