Budapest, 2015. augusztus 7., péntek (MTI) – A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – a Központi Nyomozó Főügyészség információi alapján – pénzügyőrhöz méltatlan cselekmény miatt eljárást indított 18 záhonyi munkatársa ellen – közölte a NAV szóvivője pénteken az MTI-vel.
Suller Attila közleményében felidézte: a NAV közreműködésével a múlt héten büntetőeljárás indult a szervezet hivatásos állományába tartozó pénzügyőrök ellen. A Záhonyban szolgálatot teljesítő pénzügyőröket a Központi Nyomozó Főügyészség őrizetbe vette a Terrorelhárítási Központ közreműködésével, mivel a megalapozott gyanú szerint jogtalan előnyért segítették a cigarettacsempészeket. A 18 pénzügyőr közül kilencet előzetes letartóztatásba, nyolcat házi őrizetbe helyeztek, további egy gyanúsított pedig szabadlábon védekezhet.
Az alapos gyanú szerint a pénzügyőrök megszegték hivatali kötelességüket, így a büntetőeljárás mellett a munkáltatói jogkör gyakorlója ellenük méltatlansági eljárást indított, amelynek a lezárása után a vonatkozó jogszabályok alapján a szolgálati jogviszonyuk megszüntethető.
A NAV – a nyomozó hatóságokkal szorosan együttműködve – továbbra is a legszigorúbban fellép a hivatal személyi állománya által elkövetett korrupciós és hivatali bűncselekmények ellen – írta közleményében a szóvivő.
A Központi Nyomozó Főügyészség múlt héten közölte az MTI-vel, hogy az ukrán határ mentén zajló cigarettacsempészet támogatásával gyanúsítják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 18 pénzügyőrét. A hatóság hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt hallgatta ki a pénzügyőröket a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján.
Kategóriák:Bűnügyek