Bűnügyek

Gólyatábori erőszak – Kilenc évre emelték a szexuális erőszakkal vádolt fotós börtönbüntetését

Kaposvár, 2015. november 23., hétfő (MTI) – Kilenc év börtönre súlyosbította a Kaposvári Törvényszék hétfőn, nem jogerősen annak a 39 éves budapesti férfinak a büntetését, aki tavaly augusztusban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) fonyódligeti gólyatáborában megerőszakolt egy lányt – tájékoztatta a törvényszék szóvivője az MTI-t.

Vadócz Attila közölte: az ügyben azért nem született jogerős ítélet, mert másodfokon a Kaposvári Törvényszék az első fokon eljáró Fonyódi Járásbíróság korábbi, hét és fél év börtönt kiszabó döntéséhez képest K. Sándor Szilárdot nemcsak szexuális erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek, hanem – a sértetti képviselő indítványára – személyes adattal visszaélés vétségében is.
A Kaposvári Törvényszék az új tényállás figyelembevételével halmazati büntetésként kilenc év börtönre ítélte a vádlottat. A szexuális bűncselekményre kiszabható büntetés legfeljebb nyolc év lett volna.
A múlt év szeptembere óta előzetes letartóztatásban lévő vádlott fotósként dolgozott a gólyatáborban, ahol a vád szerint augusztus 30-án kora hajnalban megtámadta, fojtogatta, ököllel verte, megöléssel fenyegette és megerőszakolta a budapesti elsőéves hallgatót. A történtekről fotókat is készített, ezekkel akarta zsarolni áldozatát.
Az ügy elsőfokú tárgyalása áprilisban kezdődött, amelynek során két tárgyalási napon kilenc tanút és egy igazságügyi szakértőt hallgatott meg a Fonyódi Járásbíróság. Mivel a júniusban meghozott ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlott védője enyhítésért fellebbezett, a per a Kaposvári Törvényszéken – a sértett jogaira tekintettel ezúttal is zárt ajtók mögött – folytatódott.
Az ügyben jogerős ítéletet a Pécsi Ítélőtábla hoz majd.
A Somogyi Hírlap online kiadása 2014. augusztus 31-én írta meg, hogy megerőszakoltak egy lányt a fonyódligeti gólyatáborban. A történtekről egy olvasó számolt be a megyei lapnak. A Kaposvári Járásbíróság szeptember 1-jén elrendelte a szexuális erőszakkal gyanúsított 38 éves budapesti férfi előzetes letartóztatását.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.