Bűnügyek

Három éve 140 milliót nyertek a lottón – most betörésekért tartóztatták le őket

A michigani (USA) rendőrség bejelentette, hogy letartóztattak egy házaspárt sorozatos betörések gyanújával. A házaspár három éve nyert 500.000,- dollárt a lottón.

A The Bay City Times információja szerint a 28 éves Stephanie Harvell és férje, a 29 éves Mitchell Arnswald letartóztatására pénteken került sor, miután egy betörést követően a helyszínen látott Ford SUV gépkocsit megállítottak, és kiderült, hogy a járműben a házaspár ül. Ráadásul találtak betöréshez szükséges szerszámokat, és megtalálták az eltulajdonított tárgyakat is. A nyomozók később további bizonyítékokat találtak, amelyek állítólag a nemrégiben történt egyéb betörésekhez kapcsolódtak.

Stephanie és Mitchell 2016-ban jelentős anyagi nehézségekkel küzdöttek, amikor egy 5 dolláros lottószelvénnyel megnyerték a jackpotot, 500.000,- dollárt. Akkor azt mondták, hogy a pénz nem jöhetett volna jobbkor, mivel házukból éppen akkor lakoltatták ki őket egy jelzálogkölcsön miatt. Azt tervezték, hogy egy házat és egy autót vásárolnak a nyereményből, és látrehoznak egy bankszámlát a gyerekeik taníttatására is.

Három évvel később a házaspár most letartóztatásban ül, mert a gyanú szerint egy sor betörést követtek el Michigan megyében.

Egyáltalán nem ritka, hogy múltbeli lottó nyertesek végül eltékozolják a nyereményüket, és pénzügyi nehézségekkel küzdenek. Számos olyan eset fordult elő, hogy a múltbeli nyertesek végül bűncselekményeket követtek el, ideértve egy férfit, aki börtönbe ment, mert 3 millió dolláros lottónyereményéből nagy mennyiségű metamfetamint vásárolt, vagy azt a nőt, akit csalással vádoltak ( később próbaidőre ítélték), mert élelmiszerbélyegeket gyűjtött adakozóktól, nem létező célokért. Ez a nő korábban 1 millió dollárt nyert egy játék show-ban.

Elegendő történet forog közkézen a lottó nyertesek gyorsan elpárolgó vagyonáról, hogy meggyőzze az embereket a „lottó átka” létezéséről , főleg mivel a tanulmányok kimutatták, hogy a lottó nyertesei többnyire három-öt éven belül csődbe mennek.

A legtöbb lottó nyertes egyszerűen felkészületlen egy ilyen nagy váratlan eseményre, és rosszul tervezik meg a pénzügyeiket, mások csapdába esnek, mivel túl nagylelkűen osztják el nyereményüket a barátok és a család között. Ezért sok pénzügyi szakértő azt javasolja, hogy a lottó nyertesei legyenek konzervatívak nyereményükkel (tegyék be egy megtakarítási számlára, és éljenek a kamatokból), ne költsék el a nyereményt nagyobb vásárlásokra, és tanulják meg, hogyan kell “nem”-et mondani az embereknek.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.