Bűnügyek

Illegális vadászat – trófeák nélkül

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt tizenegy magyar állampolgárral szemben, akik 2010. júliusa és 2011. szeptembere között Magyarország területén a illegális vadászatokat szerveztek külföldiek számára.

A vádirat szerint a vadászatokat három vádlott szervezte, a többi vádlott szállítóként, résztvevőként működött azokban közre. A svájci, francia, olasz, osztrák, dán és német sértettek őzbakra kívántak vadászni, az elejtett bakok trófeáit pedig haza kívánták vinni. A vádlottak a vadászatok során korábban zárt térben tartott, ivartalanított őzbakokat vittek közvetlenül a vadászat előtt az elejtés helyére, amely tényt a külföldi vadászokkal nem közölték. A trófeákat a vádlottak nem vitték a vadászati hatóság elé hivatalos trófeabírálatra, így azok felett a külföldi vadászok rendelkezési jogot nem szerezhettek. A külföldiek az elejtett vadak után abban a hiszemben fizettek a vádlottaknak, részben közvetítőn keresztül, hogy a trófeák hivatalosan megilletik őket. A vadászatok jogszerűtlen mivoltának leplezése érdekében a vádlottak a sértetteknek hamis lőjegyzéket, illetve trófeabírálati lapot adtak. A sértetteknek okozott kár mintegy 119 millió forint.

Kategóriák:Bűnügyek

Tagged as: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.