Automobilvezető gondatlanság által elkövetett emberölés miatt ítéltetett el, mert a vádbeli eset alkalmával a nyílt országúton az általa vezetett gépkocsival óránként 35 km.-nyi sebességgel haladt, a midőn egy embert a gépkocsi, jával elütött, minek következtében az olyan súlyos testi sértést szenvedett,hogy ennek folytán meghalt.

A m. kir. Curia: A kir. ítélőtábla ítélete a Bp. 385. §. 1. a) pontja alapján, a Bp. 437. §-ának harmadik bekezdése értelmében meg- semmisittetik. K. F. vádlott a miatt, mert a Bonczhida és Alsózsuk közti országúton 1907. évi október 6-án d. u. abbeli gondatlansága által, hogy az általa vezetett gépkocsival sebesen hajtva, D. J.-t elütötte s ez által ennek halálát okozta, a btkv. 290. §-ába ütköző s a 291. §-a szerint büntetendő emberölés vétségében bűnösnek mondatik ki s ezért a btkv. 291. §-a alapján, a 91. §. alkalmázásával, az Ítélet foganatba vétele napjától számítandó 14 napi fogházbüntetésre, valamint 10 napi fogházbüntetésre átváltoztatható 200 korona pénzbüntetésre ítéltetik; a fogházbüntetésből azonban a kiállott előzetes letartóztatása által 6 nap kitöltöttnek nyilvánittatik.

Özv. D. J.-né sértett a kártérítés iránti igényével a polgári per- utra utasittatik.

Indokok: A kir. ítélőtábla ítélete ellen a kir. főügyész a vádlott felmentése miatt a Bp. 385. §-ának 1. a) pontja alapján azon oknál fogva jelentett be semmiségi panaszt: „mert a bizonyított nagy sebesség mellett, arra való tekintettel, hogy vádlott figyelmeztető jelet nem adott, hogy a 9 m. 40 cm. széles utón kitérni módjában állott volna, a gondatlanság fenforgása tekintetében a kir. ítélőtábla következtetése téves.”

Ez a semmiségi panasz alapos, mert tévedett a kir. ítélőtábla, midőn a vádlott részéről nem állapította meg a büntetendő gondatlanságot s őt a Bp. 326. §-ának 2., helyesen 1. pontja értelmében felmentette.

A kir. ítélőtábla által valónak elfogadott s a Bp. 437. §-ának ! első bekezdése értelmében a kir. Curia határozatának meghozatalánál is alapul veendő tényállás szerint ugyanis vádlott a vádbeli eset alkalmával a nyílt országúton az általa vezetett gépkocsival óránként 35 kilométernyi sebességei haladt s midőn eközben az úttest ellenkező oldalán vele szemben jövő szekér közelébe ért, erről egy leesett kalap után leszállt s az úttestről felvett kalappal a gépkocsi elől valószínűleg megzavarodásból nem a szekérhez, hanem a gépkocsi útirányának oldalán levő árok felé menekülő D. J.-t a gépkocsijával elütötte, minek következtében D. J. olyan súlyos testi sértést szenvedett, hogy ennek folytán meghalt.

Bár vádlottnak a kir. ítélőtábla által megállapított azt a mulasztását, hogy ő a vele szembejövő szekéren ülők figyelmét semmiféle jelzéssel nem hívta fel a közeledésére, azon oknál fogva, mert a valónak elfogadott tényállás szerint, a mint észrevette, hogy D. J. a gépkocsi iránya felé tart, a gépkocsijával kitérni igyekezett és azt még az árokba is vezette, csakhogy a bekövetkezett szerencsétlenséget elkerülhesse: a fentebb megállapított tényállás alapján vádlott részéről a bekövetkezett eredménynyel kapcsolatos büntetendő gondatlanság fenforgását mégis meg kellett állapítani.

Vádlottnak, mint okleveles mechanikusnak és automobilvezetőnek ugyanis tudnia kellett, hogy az óránkint 35 km.-nyi sebességgel haladó gépkocsi olyan gyorsaságot fejt ki, mely mellett képtelenséga gépkocsit hirtelen felmerült akadály esetén kellő időben megállítani. Vádlottnak továbbá a tőle, mint gépkocsivezetőtől elvárható köteles elővigyázat mellett látnia kellett, hogy vele szemben az úttesten egy szekér közeledik, arról valaki leszáll s az úttesten tartózkodik.

Ily körülmények között pedig vádlottnak, mint szakembernek azt az eshetőséget is számba kellett volna vennie, hogy az által, ha a jelzett rendkívüli sebességgel robog el az úttesten tartózkodó sértett mellett, azt ennek következtében a testi épségében is baj érheti. Midőn tehát vádlott a sértett közelébe érve, nem mérsékelte a gépkocsi menetsebességét, mulasztást követett el, minek az lett a következménye, hogy a gépkocsi elől, ennek menetirányát keresztezve, menekülő sértettet képtelen volt kikerülni s a gépkocsi a sértettet elütvén, ezen halálos testi sértést okozott, a mit a vádlott megfelelő óvatosság mellett, a menetsebességnek kellő időben való mérséklésével, megakadályozhatott volna.

Eltekintve tehát attól, hogy nyílt forgalmi utón már magában véve is gondatlanság az olyan sebes hajtás, a hogyan vádlott a gépkocsiját vezette, vádlott vádba vett cselekményében a fentebbi mulasztása folytán a büntetendő gondatlanságot fel kellett ismerni, mert a vádlott cselekményében ennek mindkét eleme benfoglaltatik. Egyrészről az adott körülmények által parancsolt vigyázat és óvatosság elmulasztása, másfelől pedig a bekövetkezett eredménynek előreláthatósága oly értelemben, hogy a fentebbi mulasztásból afféle szerencsétlenség is bekövetkezhetik, a milyen a sértetten megesett.
Minthogy pedig vádlott ezzel a gondatlanságával másnak a halálát okozta, a vádba vett cselekménye a btkv. 290. § ba ütköző emberölés vétségének tényálladékát képezi, mely azon oknál fogva, mert a sértett halála a vádlott foglalkozásában való hanyagságából származott, a btkv. 291. §-a szerint büntetendő.

A Bp. 385, §-ának 1. pontjában meghatározott anyagi semmiség ok tehát fenforog, mihez képest a kir. ítélőtábla felmentő ítéletét a Bp. 437. §-ának 3. bekezdése értelmében meg kellett semmisíteni s a törvénynek megfelelő fentebbi Ítéletet kellett hozni.

Vádlott büntetésének kiszabásánál enyhítő körülményül szolgált büntetlen előélete, valamint az is, hogy részben sértett magatartása is hozzájárult a szerencsétlenség bekövetkezéséhez. Súlyosító körülmény hiányában tehát a btkv. 91. §-ának alkalmazása indokoltnak találtatott.