Bűnügyek

Kuruzslás miatt pénzbüntetésre ítéltek egy nőt és élettársát

Budapest, 2019. november 11., hétfő (MTI) – Jogosulatlanul végzett zsírbontó kezelések miatt pénzbüntetésre ítélt a bíróság nem jogerősen egy nőt és élettársát – közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a 40 éves – orvosi végzettséggel nem rendelkező – nő rendszeresen végzett zsírbontó kezeléseket, amelyekre csak szakorvos lett volna jogosult. Ráadásul olyan kozmetikai termékeket fecskendezett bőr alá, amelyek csak külsőleg lettek volna alkalmazhatók.
A nő az interneten hirdette a szolgáltatást, majd a hirdetésre jelentkező, fogyni vágyó pácienseket egy újpesti lakásban kezelte, élettársa segítsége mellett. Az ügyfeleket a 45 éves férfi fogadta – akit az ügyészség bűnsegédként vádolt -, ő tájékoztatta a jelentkezőket a kezelésekről, és adminisztratív feladatokat is ellátott.
Két év alatt, 2015-től 2017 júniusáig a vádlott tizenhat emberen – elsősorban nőkön – végzett kezeléseket. A szolgáltatásért az ügyfelek – az alkalmak számától is függően – 10 ezer és 70 ezer forint közötti összeget fizettek.
A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság kuruzslás vétségében bűnösnek mondta ki a vádlottakat: a nőt 525 ezer, a férfit 240 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.
Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosabb pénzbüntetések kiszabása, a védelem felmentés érdekében fellebbezett – áll a közleményben.

 

Kategóriák:Bűnügyek

Tagged as: ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.