Bűnügyek

Letartóztatásba került egy külföldön prostituáltakat futtató banda negyedik tagja

Székesfehérvár, 2020. február 27., csütörtök (MTI) – A Székesfehérvári Járásbíróság csütörtöki döntése értelmében letartóztatásba került egy külföldön prostituáltakat futtató banda negyedik tagja, a bűnszervezet másik három tagjának a letartóztatását korábban már elrendelték.

A Fejér Megyei Főügyészség csütörtöki közleménye szerint a gyanúsított letartóztatását a kizsákmányolás céljából történő megvásárlással, illetve átvétellel személyi szabadságától megfosztott sértett sérelmére üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indítványozták. A döntés nem végleges, mert a gyanúsított fellebbezett.
Emlékeztettek arra, hogy a bűnszervezet négy tagja 2016-tól Németországban és Svájcban bordélyházat üzemeltetett, ahol Magyarországon részben adásvétel útján megszerzett személyeket prostitúcióra kényszerítettek, mozgásukban korlátoztak és bevételüket elvették.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak tevékenységüket szervezetten követték el, a bűnszervezet négy tagja a feladatokat egymás között megosztotta. A szervezet negyedik tagja közreműködött a bordélyház üzemeltetésében, a prostituáltak tevékenységét felügyelte, valamint az ügyféltől kapott összegeket átvette és kezelte.
Mint írták, cselekményük akár öttől 25 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.
Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata múlt szerdán közölte, hogy a banda három tagját múlt hétfőn Nagykanizsán elfogták. Akkor a negyedik bandatag még szökésben volt.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.