Bűnügyek

Férfi álnévvel zsarolta barátnőjét egy zalai asszony

Zalaegerszeg, 2021. január 14., csütörtök (MTI) – Hamis internetes profillal, gyilkossággal fenyegetőzve zsarolt ki közel másfél millió forintot barátnőjétől egy zalai asszony – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Pirger Csaba tájékoztatása szerint a 32 éves zajki nő Németh Róbert néven hozott létre egy közösségi oldalon álprofilt, amivel kapcsolatot kezdeményezett a barátnőjével. Azt állította, hogy a férfi az egyik ismerősének a testvére.
A Németh Róbert nevében üzeneteket író asszony “saját szórakoztatására” eleinte azt a látszatot keltette, mintha a “férfi” érdeklődne a nő iránt, ezért aktfelvételeket is kért tőle. A megtévesztett nő ezeket éppen a barátnője segítségével készítette és küldte el.
A rendkívül nehéz anyagi körülmények között élő, több gyermeket nevelő vádlott az álprofillal 2018 márciusától különböző összegeket kezdett követelni a nőtől azzal, hogy a pénzt majd a barátnőjének és az ő 41 éves ismerősének adja át. A “férfi” azzal fenyegetőzött, hogy ha a nő nem fizet, elrabolja és megöli a férjét és a fiát, a fotókat pedig nyilvánosságra hozza.
A megzsarolt nő a férjének azt mondta, hogy akkor készültek róla olyan fotók, amikkel megzsarolták, amikor korábban Svájcban prostituáltként dolgozott.     A közfoglalkoztatottként dolgozó, majd szociális segélyből élő nő alkalmanként tíz- vagy százezreket fizetett a fenyegető üzeneteket követően a jövedeleméből, a családi pótlékból vagy vagyontárgyaik, sőt a szociális támogatásként kapott tűzifa értékesítéséből. Miután a megfenyegetett nő ismerősétől már kölcsönt is kért a kifizetésekre, tavaly januárban a férje vette rá, hogy tegyen feljelentést az internetes zsaroló ellen.
A Nagykanizsai Járási Ügyészség élet vagy testi épség elleni fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt emelt vádat az álnéven fenyegetőző nő és társa ellen, akik legalább 1,4 millió forinthoz jutottak a zsarolással.

Kategóriák:Bűnügyek

Tagged as: ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.