Bűnügyek

A Trump adminisztráció végrehajtotta az utolsó kivégzését

A leköszönő elnök, Donald Trump által elindított hatalmas kivégzési hullám, melynek eredményeként összesen 12 férfit és egy nőt végeztek ki Amerikában, tegnap véget ért a 13. ember, Dustin Higgs megölésével. Higgs mindvégig hangoztatta az ártalanságát.

1996-ban, amikor Higgs 23 éves volt, egy házibuliban lógott két haverral, Haynes-szal és Victor Gloriával. A házibuli színvonalát emelte három nő is: Tamika Black (19), Tanji Jackson (21) és Mishann Chinn (23). Vita robbant ki közöttük, ezért a nők gyalog távoztak a lakásból. A három férfi, Higgs, Haynes és Gloria egy kisteherautóval utánuk ment, és felvette őket. Majd ezt követően Higgs a patuxenti vadonba hajtott, és ott, egy menedékhelyen Haynes lelőtte mind a három nőt.

A vád úgy gondolta, hogy Higgs parancsolta meg Haynes-nek a gyilkosságokat. Ezt ugyan mind Higss, mind Haynes cáfolta, de az ügyészség Victor Gloria vallomását fogadta el (aki ezzel vádalkut kötött, így megúszta). “Azt kell gondolnom, hölgyeim és uraim, hogy ez a világ jobb hely lett volna Dustin Higgs nélkül” – mondta az ügyész az esküdtszéknek. Pedig Haynes eléggé egyértelműen nyilatkozott, még az eset után jóval később, 2012-ben is: “Dustin nem fenyegetett meg. Nem féltem tőle. Dustin nem késztetett semmire sem aznap este, sem soha.” Mindezek ellenére Higgs-t megvádolták szándékos gyilkossággal, emberrablás során elkövetett első fokú gyilkossággal és halálos emberrablás bűncselekményével, valamint tiltott lőfegyverviseléssel.

Dustin Higgs hátrányos helyzetű családba született New York egyik szegénynegyedében, Poughkeepsie-ben. Az apja alkoholista volt, anyja pedig meghalt rákban, amikor Higgs 10 éves volt. Az apja ekkor éppen börtönben ült. Tanárai szerint ezek az események teljesen összetörték Higgs-t. Talán ez is szerepet játszott abban, hogy a saját fiával, aki nem sokkal a fogvatartását követően született, igyekezett a rácsok mögül is a legjobb apaként bánni.

„Apám gyermekkoromtól felnőttkorig mindig ott volt, hogy bizakodhassak, nevethessek, sírjak, sőt hogy idegesíthessem is. Mindig ott volt, és az első számú támogatóm volt, megmutatta, mi a szeretet, és megtanított jobb embernek lenni. ”- írta a fiú Higgs kegyelmi petícióját kísérő levelében. – El sem tudom képzelni, és nem is gondolok arra, hová kerülhettem volna apám szeretete és biztatása nélkül.”

Az utolsó pár hónapban Higgs ügyvédei rengeteg kegyelmi kérvényt nyújtottak be a bíróságra, hogy valahogy megkíméljék a férfi életét. Végezetül, amikor Higgs is elkapta a COVID-19-et, arra hivatkoztak, hogy a méreg injekcióval történő kivégzés a szükségesnél nagyobb kínt jelent abban az esetben, ha a COVID-19 miatt megsérült, gyengén működő tüdeje van az elítéltnek. Egy elsőfokú bíróság helyt adott ennek az okfejésnek, azonban a Legfelsőbb Bíróság (amelynek egyharmadát már Trump nevezte ki) 6:3 arányban elutasította az indítványt, és ezzel maradt a kivégzés időpontja.

Helyi idő szerint ma kora hajnalban végrehajtották az ítéletet, négy nappal azelőtt, hogy a közismerten halálbüntetés-ellenes Joe Biden-t beiktatták volna, mint az Amerikai Egyesült Államok új elnökét.

Sonia Sotomayor, a Legfelsőbb Bíróság egyik tagja, aki a halálbüntetés ellen szavazott, úgy vélte különvéleményében, hogy ha már egyszer Higgs több, mint két évtizedet várt a halálbüntetése végrehajtására, az amerikai kormánynak nem kellett volna ennyire igyekeznie Trump utolsó perceiben végrehajtania azt.

Más kérdés, hogy az eltelt húsz év alatt nemcsak Trump volt elnök az Egyesült Államokban.

Kategóriák:Bűnügyek

Tagged as: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.