Bűnügyek

A Fővárosi Ítélőtábla enyhítette a Sziget Fesztiválon drogot áruló holland fiatalokra kiszabott büntetést

Budapest, 2021. január 19., kedd (MTI) – Jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla ötről négy évre és fegyház helyett börtönre enyhítette a Sziget Fesztiválon drogot áruló holland fiatalokra kiszabott büntetést.

A Fővárosi Ítélőtábla sajtótitkársága kedden a bírósági honlapon közzétett közleményében felidézte: az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék a 2020. június 29-én kihirdetett ítéletével két holland állampolgárt társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt öt év – fegyházban végrehajtandó – szabadságvesztésre, négy év Magyarország területéről kiutasításra és négy év közügyektől eltiltásra ítélt azzal, hogy a vádlottak legkorábban a büntetés kétharmad részének letöltése után bocsáthatók feltételes szabadságra. A bíróság mindkét vádlottal szemben külön-külön 72 ezer forint és 225 euró erejéig vagyonelkobzást rendelt el, valamint a 3 millió forintot megközelítő bűnügyi költségből 2 millió forint megfizetésére kötelezte őket.
Az elsőfokú ítéletet a vádlottak és védőik a kihirdetéskor tudomásul vették, az ügyész viszont mindkét vádlott terhére fellebbezést jelentett be a büntetés súlyosítása érdekében.
A Fővárosi Ítélőtábla a többi közt azt állapította meg, hogy az elsőfokú ítélet meghozataláig megismerhető körülményeket a törvényszék maradéktalanul feltárta, de azokat nem a súlyuknak megfelelően értékelte. “Kétségtelen, hogy a vádlottak kiemelkedően nagy mennyiségű kábítószert szereztek be értékesítési célból, és az is egyértelműen megállapítható, hogy a nagyobb volumenű értékesítés elmaradása nem rajtuk múlott” – fogalmaztak, Ugyanakkor az ítélőtábla szerint rendkívül jelentős enyhítő körülményként kellett értékelni, hogy a cselekményüket mindketten őszintén megbánták, az elsőfokú bíróság előtt a váddal egyező, a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomást tettek és a tárgyaláshoz való jogukról lemondtak. A kényszerintézkedés körülményei ellenére is képezték magukat, céljaik megvalósítása érdekében a bíróság által is értékelhető lépéseket tettek – írták.
A másodfokú bíróság számára már rendelkezésre álltak azok a – bizonyítékokkal alátámasztott – adatok, amelyekből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy a vádlottak a cselekményük elkövetését valóban megbánták, annak tényleges súlyát belátták és őszintén elhatározták, hogy a jövőben törvénytisztelően élnek. A másodfokú eljárás során beigazolódott az is, hogy mindezen elhatározásukban rendkívül összetartó és támogató családi környezet segíti őket – emelték ki.
Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy az egyéni bűnmegelőzési célok a szabadságvesztés kisebb enyhítése mellett is elérhetők. A büntetlen előéletű és a magyar nyelvet nem beszélő vádlottak számára a büntetés célján túlmutató joghátrányt jelentett volna, ha a büntetésük végrehajtására az ilyen esetekben egyébként irányadó legsúlyosabb formában, fegyházban került volna sor, ezért a másodfokú bíróság a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát eggyel enyhébben, börtönben határozta meg. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet egyéb, törvényesnek tartott rendelkezéseit helybenhagyta.
Az elítéltek kérelmet terjesztettek elő a büntetésvégrehajtás Hollandia általi átvétele iránt, amit a bíróság továbbított az Igazságügyi Minisztérium felé – olvasható a Fővárosi Ítélőtábla kedden jogerőssé vált határozatában.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.