Székesfehérvár, 2020. február 27., csütörtök (MTI) – A Székesfehérvári Járásbíróság csütörtöki döntése értelmében letartóztatásba került egy külföldön prostituáltakat futtató banda negyedik tagja, a bűnszervezet másik három tagjának a letartóztatását korábban már elrendelték. A Fejér Megyei Főügyészség csütörtöki közleménye szerint a gyanúsított letartóztatását a kizsákmányolás céljából történő megvásárlással, illetve […]
Budapest, 2020. február 27., csütörtök (MTI) – A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indítványozta hét gyanúsított – öt férfi és két nő, köztük egy ügyvéd – letartóztatását, akik munkaerő kölcsönzés során a munkabérek feketén történő kifizetéséhez fiktív számlákat állítottak ki és […]
Budapest, 2020. február 27., csütörtök (MTI) – A Kúria szerint devizaalapú kölcsönszerződés esetén tisztességtelen a folyósítási jutalék felszámítása, mert nem beazonosítható az ellenszolgáltatás. A Kúria gazdasági tanácsa egy egyedi ügyben meghozott határozatában a fogyasztói kölcsönszerződésben egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétellel kikötött kezelési díj és folyósítási […]
Különösen jelentős vagyon hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt indított hatvádlottas ügy tárgyalását kezdi meg február 25-én, kedden a Szegedi Ítélőtábla. Az elsőfokú ítélet szerint az I. rendű vádlott K. T. 2011-ben kapcsolatba került egy szlovákiai tejgyár logisztikai igazgatójával. Ezt követően megkereste unokaöccsét, a II. rendű vádlottat […]
Az Egri Törvényszék a letartóztatásban lévő O. T. vádlottat közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt hat év fegyházbüntetésre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte. A törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott 2016. december 29-én 19 óra körül felszállt az Eger-Budapest között menetrendszerűen közlekedő autóbuszra, melyet […]
A Kaposvári Törvényszék ítéletet hirdetett egy 51 éves férfi és 12 társa ügyében. Az I. r. vádlott saját magát hol miniszteri biztosnak, hol államtitkárnak kiadva több tízmillió forintot (összességében közel 160.000.000 Ft-ot) csalt ki vállalkozóktól, azt állítva nekik, hogy ennek fejében kormányhoz közel álló, Uniós támogatási ügyben döntésre […]
A Szekszárdi Törvényszék mint másodfokú bíróság a 2020. február hó 20. napján tartott nyilvános ülésen – helybenhagyva a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét – 10 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre és 1 év 4 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki két éve autóját szándékosan a vele szóváltásba […]
A szabálysértési eljárásról legtöbbeknek a közlekedési szabályok megsértése jut eszébe, azonban szabálysértés sok más módon is elkövethető. Melyek a tipikus szabálysértések, hogy juthat el valaki egy egyszerű bírságtól az elzárásig és miként érinti ez a gyermekeket és a fiatalkorúakat? A témában dr. Fekecs Beátát, a Pesti Központi Kerületi […]
Szeged, 2020. február 26., szerda (MTI) – Súlyosabb büntetést indítványozott a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a tavalyi írásbeli érettségi vizsga feladatait kiszivárogtató nyomdai alkalmazott ellen – tájékoztatta Lőrinczy György sajtószóvivő szerdán az MTI-t. A férfit minősített adattal visszaélés vétségében mondta ki bűnösnek az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék, s […]
Az Országgyűlés 2019. december 17. napján fogadta el a 2019. évi CXXVII. törvényt, amely szerint a gyermekkel való kapcsolattartásra vonatkozó határozatok végrehajtását 2020. március 1. napjától a gyámhatóság helyett a bíróság előtt lehet kezdeményezni. Ezzel együtt a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról […]