OBH: kiemelkedően magas a családjogi ügyek száma a járásbíróságokon

Budapest, 2019. szeptember 12., csütörtök (MTI) – Évről évre megfigyelhető, hogy a családjogi ügyek az összes érkező polgári és gazdasági peres ügy csaknem negyven százalékát teszik ki járásbírósági szinten, évente mintegy ötvenezer családjogi ügy érkezik – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI-vel. Az első félévében ez […]

Hollandiában felmentették az orvost, aki “halálba segített” egy súlyosan demens beteget

Brüsszel/Hága, 2019. szeptember 11., szerda (MTI) – Felmentette minden vád alól a hágai bíróság szerdán azt a holland orvost, aki “halálba segített” egy súlyosan demens beteget. A törvényszék megállapította, hogy a 74 éves nő még betegségének egy korábbi fázisában kérelmezte az eutanáziát, az orvos pedig körültekintően, a jogszabályoknak […]

Visszaküldte Szerebrennyikov ügyét az ügyészségnek egy moszkvai bíróság

Moszkva, 2019. szeptember 11., szerda (MTI) – Feloldotta a sikkasztással vádolt Kirill Szerebrennyikov világhírű orosz rendező és vádlott-társainak lakhelyelhagyási tilalmát szerdán egy moszkvai bíróság, és az ügyet visszaküldte a főügyészségnek. A bíróság szerint a vádirat ellentmondásai ellehetetlenítik az ügy érdemi tárgyalását és az ítélethozatalt. A védelem az intézkedést […]

Fegyházbüntetésre ítélte a törvényszék a kannabisz termesztőket

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. szeptember 11-én megtartott nyilvános tárgyalásán ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akiket a Pest Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolt. A bíróság I. rendű S. Z. és II. rendű K. L. vádlottakat társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében mondta ki bűnösnek. […]

Pénzbüntetésre ítélte a bíróság a volt barátja új párját megverő thai-boxos nőt

A vádlott párkapcsolata 2019 nyarán véget ért, a nő azonban a szakításba nem tudott beletörődni, abba pedig végképp nem, hogy a férfinek új kapcsolata van. Az évek óta thai-boxoló vádlott 2019. augusztus 7-én délelőtt Tatabányán, a bánhidai körforgalomnál autózott, amikor meglátta, hogy volt barátja házánál parkol az új […]

A bírósági közvetítés tapasztalatai a Kecskeméti Törvényszéken – interjú Gillyné dr. Malkócs Angéla mediációs koordinátorral

A bírósági közvetítés jogintézménye a bevezetése óta komoly eredményeket mutathat fel a bírósági szervezetrendszerben. A Kecskeméti Törvényszéken is színvonalas szakmai munka alakult ki az elmúlt évek során. Az eddigi elért eredményekről, illetve a közvetítés jövőbeli perspektíváiról Gillyné dr. Malkócs Angélát, a Kecskeméti Járásbíróság elnökét, az országos bírósági közvetítői […]

Mississippiben 11 év börtönre ítéltek egy férfit, mert a Ku Klux Klan jelképével próbált félelmet kelteni

Washington, 2019. szeptember 11., szerda (MTI) – Az Egyesült Államok déli államában, Mississippiben 11 éves börtönbüntetésre ítéltek kedden egy fehér férfit, mert a Ku Klux Klan jelképével próbált félelmet kelteni a helyi feketékben. A 38 éves Louie Revette 2017 októberében a barátjával együtt óriási fakeresztet ácsolt Seminary városkában, […]

Adathalászok hálójába kerültek a pénzmosás olasz és afgán sértettjei

A Debreceni Törvényszék 2019. szeptember 9-én előkészítő ülésen ítéletet hirdetett annak a román férfinak az ügyében, aki 2015-ben közreműködött több millió – bűncselekményből származó – forint eredetének az eltitkolásában. D. R. az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett, a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte. Dr. Horváth Péter bíró a […]

Tizenöt év fegyházat kapott a lakótársát kalapáccsal agyonverő férfi

Pécs, 2019. szeptember 10., kedd (MTI) – Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt jogerősen tizenöt év fegyházra ítélte a Pécsi Ítélőtábla azt a férfit, aki kalapáccsal halálos sérüléseket okozott lakótársának. A Pécsi Ítélőtábla kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a jogerős határozattal helybenhagyták a Pécsi Törvényszék korábban […]