Budapest, 2016. július 22., péntek (MTI) – Hat ember ellen emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében – tájékoztatta a főügyészség sajtószóvivője pénteken az MTI-t. Gyugyi Csilla közölte: a főügyészség különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a ceglédi […]
Kaposvár, 2015. november 23., hétfő (MTI) – Kilenc év börtönre súlyosbította a Kaposvári Törvényszék hétfőn, nem jogerősen annak a 39 éves budapesti férfinak a büntetését, aki tavaly augusztusban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) fonyódligeti gólyatáborában megerőszakolt egy lányt – tájékoztatta a törvényszék szóvivője az MTI-t. Vadócz Attila közölte: […]
Szeged, 2015. november 21., szombat (MTI) – A drog átadásakor fogtak el egy kábítószer-kereskedőt Hódmezővásárhelyen, a 29 éves kecskeméti férfit őrizetbe vették – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t. Szenti Szabolcs közölte, a rendőrök csütörtök késő este Hódmezővásárhely belvárosában akkor fogták el a gyanúsítottat, amikor […]
Gyula, 2015. november 21., szombat (MTI) – A kórházban életét vesztette az a férfi, aki feltehetően kedd este végzett korábbi élettársával – erősítette meg az MTI információit a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Az 55 éves férfit magatehetetlen állapotban találták meg szerda reggel Pusztaföldváron. Kedd este ő maga jelentette […]
Budapest, 2015. október 2., péntek (MTI) – Szándékos emberölés miatt 18 év fegyházra ítélték első fokon azt a férfit, aki tavaly a villamos elé lökött egy nőt, és az áldozat a helyszínen meghalt – mondta Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-nek. A férfit – aki […]
Budaörs, 2015. szeptember 24., csütörtök (MTI) – Előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön a Budaörsi Járásbíróság azt a három embert, aki az alapos gyanú szerint egy mocsai lakóházban és egy tatai appartmanparkban éveken át méretlenül vételezte az áramot, a vizet és a gázt, majd megvesztegette az ellenőröket – tájékoztatott a […]
Budapest, 2015. szeptember 8., kedd (MTI) – A sokmilliárdos sikkasztás miatt Kulcsár Attila és társai ellen egy évtizede kezdődött büntetőper keddi tárgyalásán a K&H Bank jogi képviselője a sértetti perbeszédben azt mondta, minden tranzakció jogszerű volt. A jogi képviselő közölte: a brókerház a vádirati tranzakciók esetében nem csinált […]
Budapest, 2015. szeptember 5., szombat (MTI) – Több mint negyven embert állított elő a rendőrség szombatra virradó éjszaka a magyar-román labdarúgó Európa-bajnoki selejtező helyszínének környékén történt rendbontások miatt – közölte a rendőrség honlapján. Több mint harmincan – köztük rendőrök – megsérültek. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleményében azt […]
Budapest, 2015. szeptember 3., csütörtök (MTI) – Részben módosította a vádat a sokmilliárdos sikkasztás miatt Kulcsár Attila és társai ellen egy évtizede kezdődött büntetőperben az ügyész, aki a vádbeszédében bizonyos cselekményeknél sikkasztás helyett vesztegetés megállapítását kérte a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön. Az ügyész Kulcsár Attilának és négy társának indítványozott […]
Budapest, 2015. augusztus 29., szombat (MTI) – Szeptember 1-jén hatályba lép a magáncsődről szóló törvény, az adósságrendezési eljárást egyelőre azok az adósok kezdeményezhetik, akiknek az otthonuk veszélyben van, 2016 őszétől azonban minden eladósodott személy, aki megfelel a jogszabályi feltételeknek. A magáncsőd eljárás célja a parlament által június 30-án […]