Budapest, 2014. október 10., péntek (MTI) – Több mint tízezer teherautót és mintegy hatszáz autóbuszt ellenőriztek országszerte a rendőrök egy európai közlekedésbiztonsági és bűnmegelőzési program keretében, és három nap alatt több mint ezer jogsértést tártak fel – közölte pénteken az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a rendőrség honlapján. A közlemény […]
Szolnok, 2014. október 10., péntek (MTI) – Fegyverrel raboltak ki péntek reggel Szolnokon egy pénzintézetet – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Szabó Zita tájékoztatása szerint egy arcát eltakaró férfi ment be fél kilenc körül a pénzintézetbe, és fegyverrel vagy annak utánzatával pénzt követelt az alkalmazottaktól. […]
Zalaegerszeg, 2014. október 10., péntek (MTI) – Többszörös visszaesőként nem jogerősen 13 év fegyházbüntetést kapott a Zalaegerszegi Törvényszéken pénteken egy Vas megyei férfi, aki azért rabolt ki egy dohányboltot, mert vissza akart kerülni a börtönbe, ahonnan nem sokkal korábban szabadult – tájékoztatta a törvényszék szóvivője az MTI-t. Bartalné […]
Miskolc, 2014. október 10., péntek (MTI) – Előzetes letartóztatásba helyzete a Miskolci Járásbíróság azt az öt férfit, akik a gyanú szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcán hétfőn megrongáltak egy gépkocsit és rátámadtak az autó két utasára, miután a jármű elsodort egy kétéves kisfiút – közölte a Miskolci Törvényszék elnökhelyettese […]
Kaposvár, 2014. október 10., péntek (MTI) – Kilenc év fegyházra ítélte nem jogerősen a Kaposvári Törvényszék pénteken azt a 22 éves ösküi fiatalembert, akit tavaly júliusban a zamárdi Balaton Soundon kábítószert árult, és maga is drogokat fogyasztott. A fesztiválra 120 ecstasy tablettával érkező vádlott eladta, illetve más drogra […]
Budapest, 2014. október 9., csütörtök (MTI) – Kizsebelt, majd bántalmazott egy rendőrt egy férfi, akit gyorsított eljárásban öt év tíz hónap fegyházbüntetésre ítéltek – közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel. Ibolya Tibor közleményében az áll: a 35 éves férfi szeptemberben, az Árpád hídi metróállomás aluljárójában kilopta egy […]
Nagykanizsa, 2014. október 6., hétfő (MTI) – Hátba szúrta apját egy 22 éves férfi Zalaegerszegen – közölte hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. Az 50 éves férfi két fiával együtt családi névnapozáson vett részt egyik rokonuknál, és éjszaka értek haza. Lefekvéshez készülődtek, amikor az idősebb fiútestvér hangos szóváltásba keveredett […]
Budapest, 2014. október 6., hétfő (MTI) – Megkezdődött a perújítási eljárás a Fővárosi Törvényszéken hétfőn Hóman Bálint ügyében. Az 1932 és 1942 közötti kultuszminisztert kormánytagként a Szovjetunió elleni háborúba lépés 1941. júniusi megszavazása miatt életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték 1946-ban, és a börtönben hunyt el 1951-ben. Egy évtizede Hóman Bálint […]
Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: London, 2014. október 6., hétfő (MTI) – Holtan találtak angliai szállodai szobájában egy nőt, aki korábban hosszas gyűlölethadjáratot folytatott a Portugáliában több mint hét éve eltűnt skót kislány, Madeleine McCann szülei ellen. A 63 éves Brenda Leyland a Twitter portálon küldött álnéven […]