Bűnügyek

Nem támogatták a frigyet, ezért jól megverték

Egy 43 és egy 35 éves férfi, valamint egy 37 éves nő elleni vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Nagykanizsai Rendőrkapitányság. A három ember erőszakkal fejezte ki nemtetszését 16 éves lány-rokonuk párkapcsolatával kapcsolatban.

A kép csak illusztráció...

A kép csak illusztráció…

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. május 10-én a kora esti órákban egy 22 éves férfi hazafelé tartott barátnőjével Kerecsenyben, amikor találkoztak a lány nevelőapjával. A találkozás során az idősebb férfi felrótta a fiúnak a lánnyal való kapcsolatát, majd nyakon ütötte és hátulról derékon rúgta az udvarlót. A fiatalok folytatták útjukat, a nevelőapa pedig hangos szidalmazás közepette hazáig követte őket. Hamarosan megjelent a háznál a lány édesanyja is, aki kiabálásával „kicsalta” a házból a fiú édesanyját is. A ház udvarában végül verekedés, lökdösődés alakult ki a két család tagjai között, melyhez a lány nevelőapjának testvére és annak ismerőse is csatlakozott.  A három betolakodó férfi egészen a ház teraszáig merészkedett, ahol a fiatalembert úgy meglökték, hogy a teraszablaknak esett és a kitört üveg megsértette a karját. A hívatlan vendégeket a házban lakó nevelőapának sikerült kitessékelnie, miközben a család értesítette a rendőrséget. A lány édesapját, nevelőapját és annak testvérét a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, azonban mindhárman tagadták a bűncselekmény elkövetését, elismerték viszont, hogy a fiatal lány párkapcsolatát valóban ellenzik.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya Sz. K. E., Sz. K. S. és B. E. kerecsenyi lakosok ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasolt vádemelést a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.

(forrás: police.hu)

Kategóriák:Bűnügyek

Tagged as: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.