Bűnügyek

Újabb uzsorások kerültek rács mögé

Uzsora-bűncselemény és zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság V. Kálmán 59 éves, C. Béláné 43 éves, továbbá zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt V. Béla 30 éves és L. Béla 32 éves ózdi lakosok ellen.

ozd_lead_2

A nyomozás adatai szerint V. Kálmán és élettársa C. Béláné 2014-ben, illetve az azt megelőző, pontosabban be nem határolható időben több olyan ózdi személynek adtak kölcsön különböző pénzösszegeket, akik nehéz anyagi helyzetben voltak. A sértettek rászorult helyzetét kihasználva a kölcsönkért összegekre 50 %-os vagy még magasabb kamatot számoltak fel, ezzel további nélkülözésnek tették ki adósaikat.

Amennyiben a sértettek nem tudtak fizetni, úgy V. Béla és L. Béla bűntársaikkal együtt bántalmazással fenyegették meg őket.

A terhelteket a Borsod-Abaúj-Zemlén Megyei Rendőr-főkapitányság „Bükk” Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai 2014. október 7-én elfogták és az Ózdi Rendőrkapitányságra előállították.

Az elfogott négy személyt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vételüket követően előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására az illetékes járási ügyészségen.

Kategóriák:Bűnügyek

Tagged as: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.