Szombathely, 2015. március 26., csütörtök (MTI) – Felfegyverkezve, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat a Vas Megyei Főügyészség egy fiatalkorú férfi és társa ellen, akik márciusban a Vas megyei Karakón kiraboltak egy mozgó postát.
Simon József főügyész tájékoztatása szerint a vádlottak 2014. március 10-én Karakó községben megtámadták a mobil postai szolgáltatást nyújtó alkalmazottat, akit késsel fenyegetve készpénz átadására kényszerítettek.
A vád szerint a két vádlott együtt határozta el és tervelte ki a bűncselekményt, amelyet egyikük hajtott végre, míg társa figyeléssel támogatta.
A fiatalkorú vádlott a község temetőjének kerítésénél várakozott egy 30 centiméter pengehosszúságú késsel felfegyverkezve, és amikor társa jelezte, hogy a postásautó a közelbe ért, azt leintette, majd az autó lehúzott ablakán át a kést a postai alkalmazott nyakához szorította és pénzt követelt tőle.
A sértett a fenyegetés hatására 206 ezer forintot adott át, amin a vádlottak később megosztoztak, a kést pedig egy kútba dobták, amit a rendőrök később megtaláltak.
A vádlottak előzetes letartóztatásban vannak, a Szombathelyi Törvényszék döntése alapján legalább az elsőfokú bíróság ítéletének megszületéséig ott is maradnak.
Kategóriák:Bűnügyek