Pénzügyek

Nem ösztönzőek az építőipari kivitelezési szerződések jogi szakértők szerint

Budapest, 2015. március 27., péntek (MTI) – Ösztönzés helyett továbbra is büntetik a vállalkozókat a hazai építőipari kivitelezési szerződések, pedig Nyugat-Európában már széles körben alkalmazzák a kivitelezők kooperációját elősegítő szerződéses elemeket – hívja fel a figyelmet a KCG Partners Ügyvédi Társulás.

lakás_ház_ingatlan_tervezés_vásárlás_123rf

A jogi iroda szerint a hazai gyakorlat nem támogatja hatékonyan a beruházások megvalósulását, egyben számos probléma és utólagos jogi vita forrását jelenti.
Bár tavaly a magyar építőipar éves 26,7 százalékos növekedéssel a számok szintjén jól teljesített, a szektorra jellemző szerződési és teljesítési biztonság továbbra is elmarad az uniós szinttől. Az ügyvédi társulás összefoglalója szerint ennek egyik oka, hogy az iparágra továbbra is jellemző a sablonszerződések használata, illetve azok sokszoros újrafelhasználása. Ezek közös jellemzője, hogy elsősorban a kivitelező nem szerződésszerű teljesítését “büntetik”, nem pedig a szerződésszerű teljesítést ösztönzik.
Mivel az építési beruházások jellemzően több, szakáganként specializálódott kivitelező vállalkozó együttműködésével valósulnak meg, ezért a kivitelezők hatékony összehangolásához és együttműködésük támogatásához is az adott projektre szabott, jól működő szerződéses mechanizmusokra lenne szükség – áll az MTI-hez eljuttatott tájékoztatóban.
A hagyományos magyar kivitelezési szerződések a kivitelezők teljesítését elsősorban egyenként, egymástól elkülönítve szabályozzák, ahelyett, hogy a kivitelezők egymástól kölcsönösen függő teljesítését összehangoltan kezelnék – idézi a közlemény Kamocsay-Berta Esztert, az ügyvédi társulás ügyvezető partnerét.
A KCG Partners tapasztalatai szerint világszerte egyre népszerűbbek az ösztönző konstrukciók, amikor nem büntetési, hanem “jutalmazási” tételeket helyeznek kilátásba a projektek sikeres végrehajtása esetén.
Nyugat-Európában például már bevált megoldás a “közös kockázatviselés” gyakorlata. Ebben az esetben a kivitelezési munkák során elért megtakarításokból – előre meghatározott leosztásban – részesedés szerezhető, vagy az esetlegesen elszenvedett veszteségek közös viselése ösztönzi fokozott együttműködésre a feleket.
Ugyancsak gyakran használt motivációs eszköz egy bónuszkeret felállítása, amelyből a teljes beruházás sikeres megvalósulásának mértékében részesednek a kivitelezők is, akik így érdekeltek abban, hogy a többi kivitelező munkáját is támogassák.
Folyamatos, kiemelkedő teljesítésre ösztönözhet az is, ha a vállalkozók részesednek egy nagyobb beruházás által keltett társadalmi, közösségi elismerésből, azaz a “dicsőségből”, ha cégnevük a beruházással kapcsolatban szerepeltethető.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.