Bűnügyek

Üzletszerű kerítés miatt ítéltek el magyarokat Londonban

Budapest, 2015. augusztus 7., péntek (MTI) – Elítéltek Londonban üzletszerű kerítés miatt tizenegy magyar állampolgárt, akik több mint 250 magyar nőt dolgoztattak prostituáltként Nagy-Britanniában – közölte a Fejér megyei főügyész pénteken az MTI-vel.

Juhász András közleményében az áll: a brit nyomozó hatóság és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozása szerint a gyanúsítottak 2013-ban és 2014-ben Magyarországon nőket toboroztak arra, hogy az Egyesült Királyságban, elsősorban Londonban a szervezők által bérelt lakásokban prostituáltként dolgozzanak. A szervezők és a prostituáltak az így megszerzett jövedelemből egyaránt részesültek. A bizonyítékok szerint a szervezők Londonban és Peterborough-ban több mint 250 nőt foglalkoztattak mintegy 50 bordélyházban.
Az NNI 2013. július 3-án rendelt el nyomozást üzletszerű kerítés bűntette miatt, később a brit és a magyar nyomozó hatóság közös nyomozócsoportot hozott létre. A nyomozást magyar részről a Székesfehérvári Járási Ügyészség felügyelte.
A brit bíróság nem jogerősen 11 magyar állampolgárt ítélt el üzletszerű kerítés bűntette miatt; a legsúlyosabb büntetés 14 év végrehajtandó börtönbüntetés volt.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.