Bűnügyek

Két külföldi férfit vettek őrizetbe Magyarországon az FBI közreműködésével

Budapest, 2019. szeptember 14., szombat (MTI) – A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) együttműködésben őrizetbe vettek két, Budapesten bujkáló férfit, akiket nemzetközi elfogatóparanccsal köröztek – közölte a rendőrség szombaton a honlapján.

Közölték: az amerikai hatóságok átutalásos csalás bűntett elkövetése miatt adtak ki elfogatóparancsot egy 44 éves amerikai állampolgár ellen.
A férfi által vezetett csoport amerikai befektetőktől összesen 3,5 millió dollár értékben csalt ki pénzösszegeket jelentős hozamú befektetések ígéretével, amelyeket azonban nem teljesítettek. A férfit a VIII. kerületben fogták el.
Szintén az Egyesült Államok körözte azt a 28 éves francia-izraeli állampolgárt, aki egy olyan nemzetközi bűnbanda tagja volt, amely több tízezer amerikai sértettet – jellemzően nyugdíjast – károsított meg kisösszegű megtakarítások jelentős hozamú befektetésének ígéretével.
A szervezetten működő elkövetők több országban – így Mauritiuson és Ukrajnában – is működtettek “hívásfogadó központokat” és erőszakos stílusban, vissza nem térő és egyszeri lehetőség ígéretével vették rá a magánszemélyeket az átutalásokra.
Az elkövetők összesen 145 millió dollár kárt okoztak az amerikai sértetteknek. Az ebben az ügyben kiszabható büntetési tétel felső határa húsz év szabadságvesztés. A férfit a főváros VI. kerületében fogták el.
A rendőrök mindkét férfit kiadatási őrizetbe vették, az Egyesült Államok részére történő kiadatásukról a későbbiekben dönt a bíróság.

 

Kategóriák:Bűnügyek

Tagged as: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.