Kategória: Bűnügyek

Pedagógust bántalmazott egy hatodikos diák Szegeden

Szeged, 2014. szeptember 30., kedd (MTI) – Arcon ütötte és hátba vágta pedagógusát az egyik szegedi általános iskola hatodikos diákja, az ügyben büntetőeljárás indult – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-t. Jászai Linda közölte, a rendőrség ügyeletére hétfőn délelőtt érkezett bejelentés arról, hogy egy hatodik osztályos […]

Jogerősen hat és tizenegy évet kaptak a pilisszentiváni hajléktalant agyonverő fiatalok

Szeged, 2014. szeptember 30., kedd (MTI) – Jogerősen hat, illetve tizenegy év szabadságvesztéssel sújtotta kedden a Fővárosi Ítélőtábla azokat a fiatalokat, akik 2012 augusztusában agyonvertek egy hajléktalant Pilisszentiván külterületén. A táblabíróság társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberülés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat. Az ügyben kirendelés folytán eljáró Szegedi […]

Több száz dolgozót csaptak be vagyonvédelmi vállalkozók a fővárosban

Budapest, 2014. szeptember 30., kedd (MTI) – Több mint 420 dolgozóját csapta be három, vagyonvédelmi vállalkozást működtető cégtulajdonos a fővárosban – közölte a rendőrség honlapján kedden a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A közlemény szerint a gyanúsítottak többször levonták az egészségügyi alkalmasság megállapításához szükséges vizsgálat árát a munkavállalóktól, miközben nem […]

Kábítószert találtak egy körözött férfi lakásában

Miskolc, 2014. szeptember 30., kedd (MTI) – Másfél éve bujkált a rendőrök elől egy körözött férfi Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, aki a napokban fogtak el. Háza átkutatásakor bódító hatású anyagot, úgynevezett kristályt és a kereskedelméhez szükséges eszközöket találtak – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t. Dobi Tamás közölte: […]

Terroristaper kezdődött Belgiumban

Brüsszel, 2014. szeptember 29., hétfő (MTI) – Szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődött meg hétfőn a belgiumi Antwerpenben a “Sharia4Belgium” nevű terrorszervezet tagjainak büntetőpere. A szervezet elnevezése arra utal, hogy annak tagjai az iszlám törvénykezdés bevezetését tartják kívánatosnak Belgiumban. A bíróság elé állított nyolc vádlott az ügyészség szerint 2010 […]

Autós üldözés és lövöldözés volt Budapesten

Budapest, 2014. szeptember 29., hétfő (MTI) – Rablás, autós üldözés és lövöldözés történt hétfő reggel a főváros XVII. kerületében, senki nem sérült meg – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján. A tájékoztatás szerint fél hét körül ismeretlenek megtámadtak két férfit Budapesten, az Újlak utcában. A csuklyát […]

Cozma-ügy – Decemberben folytatódik a nem vagyoni kártérítés megítéléséért indított per

Budapest, 2014. szeptember 29., hétfő (MTI) – A Cozma-gyilkosság ügyében decemberben folytatódik a nem vagyoni kártérítés megítéléséért indított per a Fővárosi Törvényszéken; a pert a 2009-ben Veszprémben meggyilkolt sportoló szülei indították a büntetőügyben jogerősen elítélt Raffael Sándor és négy társa ellen. A hétfői tárgyalást a bíróság december 10-ére […]

Házalapba betonozta volna három adósát egy budapesti férfi

Budapest, 2014. szeptember 26., péntek (MTI) – Épülő családi ház alapjába betonozta volna három haragosát egy budapesti férfi – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján pénteken. A tájékoztatás szerint a 71 éves gyanúsított szeptemberben megbízást adott az élettársánál építési vállalkozóként dolgozó férfinak arra, hogy rabolja el […]

Ároktői banda – Októberben hirdet határozatot a táblabíróság

Szeged, 2014. szeptember 19., péntek (MTI) – Október 3-án hirdet határozatot az ároktői banda ügyében a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla – jelentette be Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró a per pénteki tárgyalási napján Szegeden. A Fővárosi Törvényszék januárban hozott elsőfokú ítéletet az ároktői bandaként elhíresült hat vádlott ügyében. Idős […]