Devizahitelek

Elszámolás felülvizsgálata: részletes elszámolás kérése

Az elszámolás felülvizsgálatának menetével korábbi cikkeinkben részletesen foglalkoztunk (az első és a második részeket itt és itt találja meg, míg az elszámolással kapcsolatos részleteket itt olvashatja). Azóta már mindenkinek kézhez kellett kapnia az elszámolást, és abból látható, hogy a legalapvetőbb adatokon kívül az lényegében szinte semmit sem tartalmaz.

Nem egyszerű az elszámolás ellenőrzése...

Nem egyszerű az elszámolás ellenőrzése…

Ha kábé per sacc alapon elégedettek vagyunk a megkapott elszámolással, akkor nincs teendőnk. Ha azonban méltánytalannak, kevésnek, esetleg egyenesen vérlázítónak érezzük mindazt, amit a papír elbírt, el kell indítanunk az elszámolás felülvizsgálatával kapcsolatos eljárást. Erre nincs sok időnk:

az elszámoló levél kézhezvételétől számított 30 napon belül vitatnunk kell az elszámolást, ráadásul konkrétan megjelölve, hogy az hol tartalmaz számítási hibát, vagy hol nem felel meg a tényeknek.

Lássuk be, hogy erre a megkapott elszámoló levél nem alkalmas. Ezért, ha úgy tervezzük, hogy vitatni fogjuk az elszámolást, de akár akkor is, ha egyszerűen csak nyugodtak akarunk lenni abban a tekintetben, hogy tényleg nem vertek át, részletes elszámolást kell kérnünk.

A bankhoz intézett, tértivevényes levélben kell ezt az igényünket bejelenteni. Mivel a levél elküldése nincs halasztó hatállyal arra a bizonyos 30 napra, ezért ezt minél hamarabb tegyük meg.

Mielőtt rémülten a fejünkhöz kapnánk, hogy “ezt meg hogyan?”, hozzá kell tenni, hogy vannak bankok, amelyek honlapjukon – az elszámoló levélben megküldött egyedi azonosító segítségével – lehetővé teszik, hogy megtekintsük a saját részletes elszámolásunkat. Ilyen például az OTP Bank, amelynek a honlapján itt találjuk a részletes elszámolás lekérdezésére vonatkozó felületet.

Azonban ha olyan bankunk van, amelyik nem rendelkezik ehhez hasonló webes felülettel, akkor nincs más hátra, kérnünk kell a részletes elszámolást, mégpedig minél hamarabb, mert az óra ketyeg! A banknak kötelessége a beérkezett kérelemtől számított 5 munkanapon belül megküldeni részünkre a részletes elszámolást.

Ha az megérkezett, akkor jön a munka oroszlánrésze: a megküldött adatok alapján ellenőrizni, hogy az elszámolás helyes-e. A bankok, mint azt korábban már írtuk, a Magyar Nemzeti Bank által megadott egységes formátumban kötelesek elkészíteni az elszámolást. Annak bonyolultsága révén ez általában számítógépes programmal történik, azonban az adatok bevitele során előfordulhat hiba. Ezért mindenképpen célszerű legalább leellenőrizni az elszámolást.

Ha ehhez segítségre van szüksége, keressen minket!

1 reply »

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.